Nincs igazuk azoknak a teoretikusoknak, akik évtizedek óta hirdetik a nagy elbeszélések végét.
Mert igenis vannak ilyenek. Elég, ha cáfolatként a hosszú és gazdag életutakra gondolunk. Alkalmanként az ezekről szóló történetek állhatnak össze elbeszéléssé, mint szerda este is a TIT-székházban.
Szeretjük ezeket a történeteket, mert szépek és igazak. Emberiek. És azért is, mert mindannyian szeretnénk megélni a nyolcvanadikat (is) - relatíve - erőben, egészségben, derűben.
Salamon Nándor művészeti író és Vörös Ferenc ünnepelt kedélyes dialógusát sokan hallgattuk tanítványként, barátként avagy tisztelőként szerda este. Tanúi lehettünk annak, hogy a meg-és átélt évtizedek, az Idő hogyan lényegülhet át szöveggé, és ennek nyomán az esőáztatta esténk pedig eseménnyé. Nem vagyunk telhetetlenek: már az is elég, ha néha-néha láthatunk, hallhatunk egy-egy boldog embert. Derűs pillanataink megsejtetéséhez talán elég néhány Vörös Ferenc-idézet: „minden a firkálgatással indult; a rajz északon (azaz a fejben) készül; akinek van alapja, van kalapja; a nő mint natúrszelet”…
Akik pedig nem elégedtek meg a hallott szövegekkel, azok egy-egy dedikált, mini Vörös-galériát is hazavihettek könyv alakban, amit az évfordulóhoz igazítva a B.K.L. Kiadó jelentett meg „A megtalált Szép” címmel. A kötetben szereplő szövegeket Smidéliusz Kálmán írta, a festményeket pedig Smidéliusz Bence, az alon.hu fotósa fényképezte.
Vörös Ferenc két kitüntetést is kapott a köszöntő alkalmával: Vas Megye Közgyűlése Elnökének Emlékplakettjét Kapiller Sarolta művelődési titkárságvezető adta át, a házigazdáktól pedig a TIT Aranykoszorús Jelvényt vehette át..
