Átadták a 86-os főút Körmend-Egyházasrádóc közötti szakaszát (videóval)

2013.11.26. 19:31

Most kevesebbet beszélnek, többet dolgoznak, a "gőzt a gépre irányítják és nem a dudára" - mondta Hende Csaba.

Átadták kedden a 86-os számú főút felújított, megerősített és kétszer kétsávúra bővített Körmend és Egyházasrádóc közötti szakaszát.

    A közel 1,6 milliárd forint értékű, uniós támogatással elkészült beruházásnak köszönhetően a szakemberek 4,4 kilométer 11,5 tonna tengelyterhelésnek megfelelő burkolat-megerősítést végeztek, 3 kilométer hosszúságban melléépítéssel négysávúra szélesítették az utat, vadvédő kerítés is épült az útszakaszon.

    Az utat Hende Csaba honvédelmi miniszter avatta fel, aki úgy fogalmazott: a szónál többet ér a tett, "az út önmagáért beszél", volt idő, amikor puszta szavak hangzottak el a 86-os út fejlesztéséről, de épülni nem épült semmi. Most kevesebbet beszélnek, többet dolgoznak, a "gőzt a gépre irányítják és nem a dudára" - mondta.

    A miniszter szavai szerint a felújított útszakasz és a 86-os főút fejlesztésének egésze is csak egy darabja egy nagy mozaiknak, amely ha elkészül, élhetőbb, munkahelyeket és megélhetést biztosító térséggé teszi az egész régiót.

    A következő tíz évben a kormány által kiemelt gazdasági és fejlesztési centrummá nyilvánított Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai  Központ keretei között további 250 milliárd forintnyi tőkeberuházás és ennek köszönhetően 25 ezer új munkahely jön létre a térségben, szavai szerint ezért a célért történik most minden fejlesztés, ezért zajlanak az útfejlesztések és a vasútfejlesztés is - mondta.

86-os út, körmend egyházasrádóc

    Hozzáfűzte: ezért indítják meg a gépészmérnök képzést is Szombathelyen, ezért fejlesztik hatalmas erőkkel a szakképzést, összefüggő és egymással szorosan összetartozó elképzelésük van arról, hogy hogyan kell kinéznie a jövőben a régió gazdaságának, amely az itt élők jövőjének alapja és biztosítéka.

    V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében azt hangsúlyozta: a 86-os főút az ország egyik legforgalmasabb, nehézgépjárművek által leginkább terhelt útjává vált, ezért az út fejlesztése vidékfejlesztési szempontból sem közömbös.

     Minden egyes kilométernyi út amelyet felújítanak, az a helyiek számára élhetőbb vidéket eredményez, hiszen az úton által a legkisebb falvak számára is elérhetővé válnak a munkahelyeket jelentő ipari centrumok, a városok - tette hozzá.

   
Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: a 86-os főút Egyházasrádóc és Szombathely közötti, mintegy 20 kilométeres szakaszát egy szintén 11,5 tonnás burkolat megerősítéssel, kétszer két sávos szélesítéssel szeretnék folytatni 2016-2020 között.

    Szavai szerint a Győr felé épülő M86-os minden új szakaszán zajlik a kivitelezés, a több mint 90 kilométer hosszú M85-M86-os Győr-Csorna-Szombathely gyorsforgalmi út 2016 nyarára készül el.
.