Forgatom a 2014-es naptárt. Alig van benn már néhány lap, hogy elérjek az utolsó oldalig. Még 10 éjszaka és Szenteste. Igen, gyermekkorunkban sokszor türelmetlenül számoltuk az utolsó napokat. Nem is értettük, miért nem múlik gyorsabban az idő. Szinte alig bírtunk aludni. Vártuk az angyalhajjal, csillagszóróval, aranydióval, piros almával és a kezdetben házilag készített szaloncukorral díszített karácsonyfát. Igen, mert mi úgy tudtuk, hogy azt a Jézuska hozza nekünk ajándékba.
Aztán elérkezett a várva-várt est. Jó Atyám ügyesen elterelte a figyelmünket, hogy ne lássuk Édesanyám kezében a kiscsengőt. Ő azzal jelezte, hogy megérkezett a Jézuska. Aztán kinyílt a titkokat rejtő nagyszoba ajtaja. Égtek a gyertyák és csillogó szemekkel körbeálltuk a fát. Együtt énekeltük az egyik legszebb karácsonyi dalt, a mennyből az angyalt. Hihetetlen boldogságot éreztünk. Majd felfedeztük a fa alatt a Jézuska által hozott ajándékokat. Szüleink jóvoltából, Ő mindig pontosan tudta mire vágyunk igazán.
Látszólag szegényesebb világban éltünk, de a szeretet akkor is csodákra volt képes. Ma is izgalommal várom ezt az estét. Újra átélni azt a varázst, ami egy egész életen keresztül táplálja lelkünket. Lassan vegyük kezünkbe a jelet adó kiscsengőt. Fejezzük ki bátran egymás iránt a szeretet és összetartozás érzését. Életünk legyen örök advent, hogy amikor aláhúzzák a végső számlát, őszintén kimondhassuk: Megérte a várakozás!
Szerző: György István Péter
Fotó: György István Péter