Októberi programok az Agora Művelődési és Sportházban

2015.09.29. 14:44

Harmadikán gálával nyitják meg a felújított épületet.

Minden korosztály számára bőségesen kínálnak élményeket a több mint 700 millió forintos beruházással felújított szombathelyi AGORA Művelődési és Sportházban (MSH), melynek ünnepélyes megnyitóját október 3-án tartják egy gálaműsor keretében - hangzott el az AGORA programismertető sajtótájékoztatóján kedden.

Parais István, az intézmény igazgatója hangsúlyozta: a megújult közösségi térben valódi agóraként, találkozóhelyként, fórumként kívánnak működni, ahol az ajtók szinte mindig nyitva állnak és ahová be lehet térni akkor is, ha éppen nem zajlanak nagyszabású programok.

Prieger Szabolcs igazgatóhelyettes a következő három hónap programkínálatát ismertette, amelyek között megtalálhatók különböző könnyűzenei stílusokat képviselő koncertek, előadói estek, színházi produkciók, de lesz táncverseny és az végén ismét az MSH-ban rendezik meg majd a vasi megyeszékhely bálját is.

(MTI)

10.03.

18.00 Nyitógála

Mozart: A varázsfuvola – Nyitány a Savaria Szimfonikus Zenekar előadásában
 
Ünnepi köszöntők
 
Szombathelyi táncforgatag
Közreműködnek: az Ungaresca Táncegyüttes, a LORIGO TSE, a Savaria TSE és a WestSide TSE táncosai
 
Rocklegendák a Sportházban
Deep Purple, Buena Vista Social Club, Eddie Grant és Nazareth slágerek Szombathelyi zenészek tolmácsolásában
 
Új név egy régi ház falán - Csak dalok Balázs Fecóval
 

Októberi programok az Agora Művelődési és Sportházban

10.03.

17.15 Magyar Hősök – fotókiállítás-megnyitó

Akik a szabadságért harcoltak... fotókiállítás 1848 és 1956 szabadságharcos hőseiről

A kiállítást megnyitja Dr. Puskás Tivadar Szombathely MJV polgármestere.

 

10.04.

10.00–13.00 Családi zenés játszóház

népzenével, tánctanulással, kézműves foglalkozásokkal, interaktív játszóházzal

Program:

  • Furfangos Csudavilág – Játékos Tudomány interaktív játszóház: tudományos játékok, ügyességi szerkezetek, óvodás építő és logikai játékok, zsonglőr szeglet, ördögi lakatok, népi ügyességi játékok.
  • Kézműves foglalkozások: befőttesüveg díszítése, hűtő mágnes terményekből, agyagnyomatok és csuhé játék készítése.
  • Táncház: táncos animáció a Boglya Zenekarral.
  • Gyermekfoglalkozás: Kerekítő Mondókás Móka

A program együttműködő partnere: Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház.

A programon való részvétel ingyenes!

 

10.09.

19.00 Zorán: Volt egy tánc

Dalok Leonard Cohentől

Zorán az egyetlen a legendás Nagy Generáció tagjai közül, aki minden évben országjáró körútra indul. A turné, mint létforma továbbra is vonzza. A vidéki, kisebb művelődési házakban ugyanolyan őszinte odaadással énekel, mint a legrangosabb fővárosi rendezvényhelyszíneken. A Volt egy tánc produkcióban a jól ismert régi és új Zorán-klasszikusokon kívül a legutóbbi duett-albumon elhangzó dalokból is válogatott, sőt, vendégeivel együtt számos Leonard Cohen dalt is az este részévé tesz. A magas színvonalú zenei élményt ezúttal is a legkiválóbb zenészekből álló csapat garantálja.

Jegyárak kategóriától függően:

  • 6.900,- Ft (I. kategória)
  • 6.500,- (II. kategória)
  • 5.900,- (III. kategória)

 

10.10.

13.00    7. Japán Nap

Színpad:

13:00 Sportbemutatók (jūdō, kyūdō - japán íjászat)

14:00 Megnyitó

Koszuge Dzsunicsi – Japán magyarországi nagykövete

Koczka Tibor – SzMJV alpolgármestere

14:50 Sport (nitōjutsu – két kard)

15:15 Koto – Morimoto Masami

15:40 Shamisen – Takaku Keijiro, Török Lilla

16:05 Kimono – Yamashita Hiromi

17:00 Sportbemutatók (kyūdō, kendō, karate, aikido)

19:00 Taiko koncert - Ataru

Nagyterem – folyamatos:

Kokeshi készítés – Tóth Vásárhelyi Réka

Kalligráfia – Ichinose Haruko, Ise Noriko, Usui Sayaka, Urakami Ayako, Komura Yōko

Origami – Takács Imre

Japán frizura – Rakosa Ferencné

Hagyományos japán viselet

Pörgettyűkészítés és katagami szövetfestés

Manga színezés és rajzolás

Bonszai- és kardbemutató, zöldteakóstoló

Kyūdō kipróbálása (15:00–16:00)

Japán játékok

Előadóterem:

13:00 70 éve dobták Hiroshimára at atombombát – Dr. Gadányi Péter

15:00 Japán kert gyakorlat Japánban – Dani Zoltán

16:00 A bonszai művészete – Ekk István

17:00 A japán hangszerek világa – Dr. Vihar Judit

18:00 Reiki, egy út a gyógyulás felé – Koszti László

Vetítőterem:

17:00 Tokió felett az ég

Különterem – folyamatos:

Shiatsu – Maronics Nóra, Zahorecz Ádám

15:00 Gyógyulás japán módra –Keleti és nygati szemlélet találkozása a shiatsu gyógyászatban

Különterem:

13:20 Shamisen

13:40 Koto

Előtér:

MJBT-Szombathely információ

Japán hangszerek – kiállítás

Sushi bár

Japán ajándéktárgyak árusítása

Könyvárusítás

Japán kert – Zolla Kertkultúra

 

10.17.

13.00 Isis Dance Open

Felnőtt-Ifjúsági Latin és Junior Tíztánc ranglista

Tíztánc bajnokság a felnőtt és ifjúsági korosztálynak, standard ranglistaverseny a junioroknak, valamint szabadidős táncverseny és klubközi verseny a Lorigo TSE  szervezésében.

Belépőjegy: csak a délutáni versenyekre (klubközi, ranglista): 2.500,- Ft, gyerek (6-14 évesek)/nyugdíjas: 1.500,- Ft; egész napra: 3.000,- Ft, gyerek/nyugdíjas: 2.000,- Ft

 

10.20.

19.00 Ma estére szabad a kecó – avagy a LONDONI szextett

Bulvár burleszk 2 részben

 „Óriási siker! Az év legütősebb vígjátéka! Nem tudtam abbahagyni a nevetést.” 

/The People Magazin/

A több éve nyugodt házasságban élő Philipnek teljesen felbolydul az élete, mikor egy szerető által írt levelet talál  a nappalijában, feltételezhetően a feleségének címezve. Gyanakvásait tovább növeli, hogy legjobb barátja Alistair, az élvezetek hajszolásának mestere, aki végül még jobban kibillenti főhősünket a megszokott kerékvágásból, ugyanis egyenesen kémkedésre sarkallja Philipet a felesége után. A probléma csak ott kezdődik, hogy Philip a karrierje legnagyobb lehetősége előtt áll, s egyetlen feladata pedig az lenne, hogy egy kiegyensúlyozott, erkölcsileg sebezhetetlen, megbízható férj képében mutatkozzon befektetője előtt, ami nem tűnik egyszerű küldetésnek, tekintve hogy többen is csak pajzánkodásra használnák az ő nemrégiben felújított lakását.

Jegyár:

  • 2.400,- Ft
  • 2.900,- Ft
  • 3.900,- Ft

 

10.24-25.

Csokoládéfesztivál

A kézműves csokoládék fesztiválja – nem csak gyerekeknek

Ebben az évben először csokoládéval töltjük meg az AGORÁT! Még több csokoládékészítő, még több csoki, még több érdekes program vár mindenkit. Személyesen találkozhat a magyar kézműves csokoládégyártás legjelesebb képviselőivel. Beszélgessen velük, kóstoljon különlegességeket, lessen el fortélyokat.

Igazi családi program. Mindenki talál elfoglaltságot, hiszen lesz Sütöde, Csokigyár (bonbonkészítő bemutató, saját csoki dekorációkészítés), szakmai work shop Szántó Tiborral, kávébab pörkölés és barista bemutató, kakaóbab pörkölés, marcipán „szobrászat”, az ország legnagyobb csoki szökőkútja és sok-sok érdekes program, látni, szagolni, ízlelni való.

Mottó:
„Az édesség nem arról szól, hogy jóllakjon vele az ember,
hanem, hogy boldogítsa az életet. Ahhoz pedig elég néhány falat.”

 

10.30.

19.00 Dumaszínház: Kiss Ádám 

Az elmúlt években rengeteg helyen járt a világban, ha nem fellépés, akkor forgatás céljából. Egyszer még az is előfordult, hogy magánúton. Sok ország és nép kultúrájába nyert betekintést, és bizony csuda dolgokat látott, fantasztikus emberekkel ismerkedett meg a napsütötte Romániától a ködös Kaliforniáig. De hagyott ő is bőven nyomot az emlékezetükben.

Kissádám a nagyvilágban!

Érdekelnek a részletek?

Jártál már négy kontinensen egy óra alatt?

Csöppentél már szlovén raftingtúráról az egyiptomi sivatagba!?

Külföldön is magyarok vagyunk-e?

Utazunk-e eleget? Ha igen, hogyan? Mit viszünk, és mit hagyunk ott magunkból?

Milyen hatással van ránk egy másik nép kultúrája? Hogy él egy thai nyugdíjas?

Válts jegyet egy különleges utazásra!

Belépő: 3.100,- Ft

 

 

Ízelítő a novemberi, decemberi programokból (Ezekről később számolunk be részletesen.):

11.06. 20.30 Csík Zenekar

11.13. 20.00 Habana Social Club – A legendás Buena Vista utódai egyenesen Kubából

11.17. 19.00 Az őrült nők ketrece (Rendezte: Alföldi Róbert)

11.24. 20.00 Presser Gábor és Rúzsa Magdi

11.28. 50. Savaria Nemzetközi Táncverseny

12.03. Budapest Bár

12.15. Koncz Zsuzsa

12.28. 17.00 Óévbúcsúztató Rockbuli

12.31. Szilveszteri bál – Újra évbúcsúztató buli a Sportházban

.