Miközben Győrtől a Dunakanyarig önkéntesek ezrei robotolnak, addig a fővárosban .... Budapesti tudósítónk fotói és hangulatjelentése.
Ilyen a nagyvárosi ember: miközben Győrtől a Dunakanyarig katasztrófavédelmisek, rendőrök és önkéntesek ezrei állnak napi 24 órában a gátakon és hordják a homokzsákokat, addig a budai Duna-parton szinte piknikhangulat uralkodik.
A rakpart feletti korzón csak nagyrendezvények alkalmával vannak ennyien, sokan érkeznek családdal, kisgyerekekkel, nagymamával, kutyával. A Szabadság-híd felett szivárvány, újabb fotótéma... A Lánchídnál, a Clark téren rögtön új értelmet nyer a tábla: Víziváros...
„Nem, kisfiam, krokodil nem él meg benne, az csak távoli országokban van”, oktatja egy apuka gumicsizmás csemetéjét, odébb egy nagypapa táblagéppel fotografál. A szombati esőzés pluszban betett a Batthyány térnek és környékének, nem várt fejleményként előbb öntötte el a víz felülről, mint alulról.
Innen a Margit-hídig több utca lezárva, tűzoltók, rendőrök mehetnek csak be. A tömeg csendesen hömpölyög és fényképez, ahol szabad.
A város másik részén, a XI. kerületben, a Kopaszi-gát alatt hajléktalanok tanyáznak a parton. Egy idős férfi készséggel mesél a helyzetükről: „szoktak jönni a máltaiak, hoznak ennivalót. Én nem dohányzom, arra nem költök, ami meg kell, arra elég a nyugdíjam. Jól érezzük itt magunkat, nem háborgatnak. Ha tudná, micsoda bográcsozások szoktak itt menni...!”
Jó, jó, kérdezem, de az árvíz? Egy kunyhó már csütörtökön is vastagon a Dunában áll. „Ja? Hát ha följebb jön a víz, majd mi is följebb megyünk”, vonja meg a vállát.
Ez, és a sétálgató katasztrófaturisták összességében azért kiad „utolsó napok”-érzést. És a tetőzés még csak ezután jön...