Van, aki a mennyiségre, van, aki a minőségre hajt. Mások elméláznak.
Van, aki a mennyiségre, van, aki a minőségre hajt. Mások elméláznak.
Van aki a mennyiségre, van, aki a minőségre hajt. Mások elméláznak.
Kánya Dóra
Ha választani lehet, akkor inkább sorbet, bár viszonylag kevés helyen kapni. Ebből a lime és a citrom a favorit, a fagyiból a málnás-étcsokis.
Nem vagyok nagy fagyizós, inkább néha egy-két gombóc, mint boltban egy doboz. Több helyet is kipróbáltam már Szombathelyen.
A legjobb szerintem a Sotto Zero és a Claudia Cukrászda fagyija, az elsőhöz már Sopronban is ragaszkodtam, az utóbbi évek óta a kedvencem. Persze egyénje (vagyis nyelve) válogatja, kinek mi ízlik, de ha ott tartunk, hogy egy gombóc 170-190 forintig kúszik (itthon) akkor elvárható lehetne, hogy legalább a kanalat elöblítsék előtte.
Értem ezalatt a belváros nyalóhelyeit. Több helyen csak mutatóban terem mondjuk gyümölcs a tetején, beljebb már semmi. Az íze pedig sokszor nagyon felejthető kategória. Én fagyi szempontból konzervatív maradok, ott veszem, ahol biztosan jó.
Rózsa Melinda (Rose)
Hol veszem a fagyit? Leginkább boltban. Nagy tételben. Dobozban, bödönben, vödörben. Nem vagyok sznob, nem muszáj Häagen-Dazsnak lennie.
Ha nagyritkán fagyizóban, akkor inkább csavart legyen, és nagy adag, vagy inkább: még nagyobb, legnagyobb. Rossz fagyi ugyanis nincs, csak kevés fagyi. Volt egy kolleganőm, aki a legenda szerint rendszeresen fogyasztott egy ültő helyében 20-30 gombócokat is benyomott egyszerre. A szellemi rokonságot mélyen átérezve, egyszersmind irigykedve hallgattam az erről szóló beszámolókat.
Ha már mennyiség és gombócok: a horvát tengerparti fagyizóktól sokat tanulhatnának a magyarok: arrafelé még egyetlen helyet se kaptam úgy, hogy lehúzták volna a kanálról a „felesleget”. Ott még az is megesik olykor, hogy beérem két gombóccal.
Józing Antal
Kezdek a magam számára is gyanús lenni. Az utóbbi időben egyre gyakrabban azon kapom magam, hogy a kérdésekre adott válaszaim az eltűnt idő nyomát kutatják. Lám, lám, most is az történik. De a fagylalt kapcsán akaratlanul is visszapereg a film több mint négy évtizedet, hogy az erdőszéli kis presszóban induljon el ismét, homályosan és hézagosan. Kezemben 50 fillérest szorongatok, Irénke néni kiméri a gombócot a tölcsérbe. Nem az íz volt a lényeg, arra nem is emlékszem. Pereg a film tovább, már nagyobb vagyok, és ahányszor csak meglátogatjuk a nagyszülőket a nyugati határszélen, mindig megállunk Marcaliban, mert ott valami őrült fagyizó van. Míg Irénke néninél egyféle íz van, Marcaliban 18-20 is. A csendesen kígyóznak a sorok a csodáért. Másként volt polgári hangulata a pécsi Mecsek cukrászdának, ahol remek gesztenyés fagyit árultak. Élőre meg kellett venni a blokkot, azzal kellett lejelentkezni a pultnál. Ha volt pénzen, betáraztam blokkokból, és legközelebb nem kellett végigállni a sort.
Nem fogjátok elhinni. Múlt nyáron megkerestem a legendás fagyizót Marcaliban. És megvan. Zárás előtt érkeztem, de még jutott a gombócokból. Nem voltam biztos, benne, hogy jó helyen járok-e, azért rákérdeztem, elmesélve a gyerekkori lírai emlékeket. A hölgy hallgatott egy nagyot, majd azt mondta, ő az egykori tulajdonos lánya. Nem tudom, melyikünk hatódott meg jobban.
A pécsi Mecsek cukrászdában néhány hete ettem fagyit. Azt hittem, rosszul látok: ugyanúgy előre blokkot kell kérni a pénztáros nénitől.
Most látom, hogy milyen hosszú lettem, miközben nem is válaszoltam a kérdésre.
Talán mert mostanság alig-alig eszem fagyit. Ha megteszem, akkor annak többnyire a Claudia cukrászda a nyertese. Nagyjából sejtem, hogy miért, de talán nem is fontos szabad racionális érveket felsorakoztatni. A fagyizás nem az a kategória.
Kleinhappel Miklós
A szuper- és hipermarketekben.
Ebből arra következtethet az olvasó, hogy a fickó, aki ezekkel a karakterekkel próbálja jóllakatni a monitorján villogó örökké telhetetlen kurzort, nem gombócok formájában szerzi be a hűs édességet, hanem jégkrémként.
Nos, a következtetés helyes.
Ha már édességről van szó, akkor sokkal előbb nyúlok csokoládé vagy sütemény után, fagyit relatív ritkán eszem, ám ha mégis – és erre éppen az elmúlt hétvégén volt példa –, akkor valami pálcikás vagy dobozos finomságra vágyom. De inkább az utóbbira. Az első, lényegtelenebb ok, hogy azzal közel sem kell úgy sietni, nehogy folyni kezdjen és összekenjem magam (a fenébe is, mindig sikerül). Ami ennél sokkal fontosabb: egy doboz jégkrémmel bele lehet kucorodni egy kényelmes fotelba és csak kanalazni, kanalazni, kanalazni.