Ausztria újra elnököt választ

2016.07.01. 15:02

A Szabadságpárt kétségbe vonta a májusi választás érvényességét.

Meg kell ismételni az elnökválasztás második fordulóját Ausztriában az alkotmánybíróság pénteken ismertetett döntése szerint.

A testület ítéletéből kiderül, hogy a bírák helybenhagyták az elnökválasztás érvényességét kétségbe vonó szabadságpárti beadványt, amely a szavazatszámlálás során elkövetett szabálytalanságokra hivatkozott. A voksolást az egész országban újra meg kell rendezni.

Az államfőválasztás május 22-i második fordulójában szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt nyert, a voksok 50,35 százalékát szerezve meg, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjével, Norbert Hoferrel szemben, akit a szavazásra jogosultak 49,65 százaléka támogatott. Van der Bellen alig több mint 31 ezer szavazattal előzte meg Hofert.

A döntés indoklása szerint az alkotmánybíróság által megállapított szabálytalanságok befolyásolhatták a választás végeredményét, azt pedig a bíróságnak nem szükségszerű megállapítania, hogy történt-e szándékos visszaélés.

Gerhart Holzinger alkotmánybírósági elnök ismertetése szerint a húsz megvizsgált körzetből 14-ben vétettek a választási törvény ellen, ugyanis jellemzően az illetékes személy jelenléte nélkül bontották fel a szavazólapokat tartalmazó borítékokat. A bejelentés szerint nagyjából 78 ezer szavazólap esetében állapítottak meg olyan szabálytalanságot, amely "lehetőséget nyújthatott a visszaélésre".

Pénteken még nem ismertették az új szavazás pontos dátumát, erről a kormány és a parlament illetékes bizottsága fog dönteni. A sajtótalálgatások szerint várhatóan ősszel, szeptember végén-október elején tartják majd meg.

Az alkotmánybíróság elnöke arról is beszélt, hogy igen nagy kihívást jelentett a beadvány elbírálása, hiszen az osztrák választások eddigi történetében példa nélküli eljárásról van. A korábbi években ugyanis csupán olyan fordult elő, hogy regionálisan kellett megismételni a választást, most viszont országosan kell.

A jelenlegi államfő, a szociáldemokrata Heinz Fischer hivatali ideje egy hét múlva lejár. Mivel az új államfőt ekkor nem tudják beiktatni hivatalába, Doris Bures parlamenti elnök és két helyettese, Karlheinz Kopf és Norbert Hofer veszik át az elnöki teendők intézését.

.