Az osztrákok felkészültek arra, ha sok menekült érkezik

Kerítésállítás, de akár szükségállapot is szerepel a lehetőségek között

2016.07.07. 13:08

Az osztrák és a magyar fél pedig egyeztetéseket folytat.

A menekültügy kezeléséről a jövő héten Magyarországon tárgyal Wolfgang Sobotka belügyminiszter és Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter. Ezt az értesülést közölte csütörtöki számában a Kurier című osztrák napilap.

A tárcavezetők azt remélik, hogy a menekültek visszafogadásával kapcsolatban is közeledhet majd a két ország álláspontja - írta a lap. 

A Die Presse című osztrák napilap csütörtöki számában szintén arról írt, hogy a tervek szerint Wolfgang Sobotka belügyminiszter Pintér Sándor belügyminiszterrel találkozik a jövő héten. 

Májusban több mint 40 százalékkal csökkent a benyújtott menedékkérelmek száma Ausztriában az előző év hasonló időszakához képest - közölte az osztrák belügyminisztériumra hivatkozva a Kurier című napilap csütörtökön. Míg 2015 májusában 6400-an, addig 2016 ugyanezen hónapjában 3800-an nyújtottak be kérelmet. 

Ugyanakkor egyedül májusban csökkent a kérelmet benyújtók száma, az év előző hónapjában sokkal többen adták be erre vonatkozó igényüket, mint a tavalyi hónapokban. Összességében eddig idén több kérelmet nyújtottak be, mint tavaly ugyanebben az időpontban.

Míg tavaly januártól májusig összesen 21 ezer volt a kérelmet benyújtók száma, addig az idei év első öt hónapjában 22 500. A menedékstátuszra pályázók 70 százaléka férfi, mintegy 6800-an afganisztáni, 4600-an szíriai, 1600-an iraki és iráni, 1300-an pedig pakisztáni állampolgárok voltak. 

Jelenleg ugyan nincsenek menekültek a miklóshalmai (Nickelsdorf) határátkelőnél, azonban már állnak konténerek, ahol a tervek szerint a menekültek regisztrációja zajlik majd. A Burgenland déli részén lévő Nagysároslak (Moschendorf), Szentkút (Heiligenbrunn) és Rábakeresztúr (Heiligenkreuz) településekhez felállítandó kerítés tervei is elkészültek. A burgenlandi rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint amennyiben hirtelen sok menekült érkezik, úgy a Miklóshalma (Nickelsdorf) településnél lévő határszakaszhoz 8-9 kilométer hosszú kerítést építhetnek.

Az osztrák kormány 37 500-ben határozta meg azon menekültek számát, akiknek menedékkérelmi eljárása elindulhat idén Ausztriában. Májusig mintegy 20 ezer, vagyis nagyjából fele annyi menekültügyi eljárás indult meg, mint a befogadásra meghatározott felső korlát. 

A Kurier című lap csütörtöki számában az is olvasható, hogy nagyjából 6300-an vannak olyanok, akiket a dublini egyezmény értelmében Magyarországra vagy Görögországba kellene visszaküldeni. 

A lap információi szerint az osztrák belügyminisztérium felkészül arra a helyzetre, ha sok menekült érkezik esetlegesen szükségállapotot kell bevezetni.

Fotó: illusztráció - oeamtc.at

.