Ízletesebb ételeket hozhat az új tanév a menzákon

2016.08.29. 19:45

Azt mondják, még idén.

Tesztelték a közétkeztetést, az új tanévben már ízletesebb és fűszerben gazdagabb ételeket szeretne a szakma. A fogyasztói felmérések után további finomítások várhatóak.

Boros Attila, a Junior Vendéglátó Zrt. cégvezetője szerint

szükség volt a menzareformra.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a rendeletnek vannak kezelendő vadhajtásai. A Kossuth Rádió Napközben című műsorában megjegyezte, a többi között

drasztikusan kevés a megengedett só adagja.

Példaként a bölcsődei étkezést hozta fel: a négyszeri étkezéshez másfél gramm só adható, ami nagyjából egy párizsis zsemle sótartalma. Ez azt jelenti, hogy a közétkeztető nem tud hozzáadott sót tenni az ételekhez, de már a nyersanyagokban lévő só is túllépi ezt a határértéket – hangsúlyozta.

A tavaly szeptemberben hatályba lépett Emmi-rendelet után hirtelen megnőttek a reklamációk. A szakember szerint

mégsem a rendeletben kell keresni a hibát, sokkal inkább a hiányos kommunikációban. 

Nemcsak a szülők, de az intézmények sem voltak tisztában a rendelettel, amely alapján „ízlésformálóvá” lépett elő a közétkeztetés.

Boros Attila úgy fogalmazott, a gyerekek nem tudatos fogyasztók, és egy 6-7 éves csupán azt tudja megfogalmazni egy adott étel kapcsán, hogy az ízlik-e neki, vagy sem. De otthon nem azt mondja a szüleinek, hogy egészséges ebéd volt ma az óvodában, csak hogy egy kicsit sótlan.

Ez generálta a probléma lényegét. A reklamációban pedig már az hangzott el, hogy a szolgáltatás minőségével van baj - magyarázta. Holott

nincsenek nagy különbségek egy óvodai, illetve egy általános iskola alsó tagozatának menüje között: csupán a mennyiség és a hozzáadott fűszerek változnak.

A cég több mint 400 intézménnyel áll kapcsolatban és több mint 45 ezer adag ételt gyárt le naponta.

Tapasztalataik alapján elmondható, hogy a gyerekeknek kevés idő jut az étkezésekre, amelyhez a körülmények sem ideálisak, általában a szükségesnél kisebb étkezők állnak rendelkezésre.

Boros Attila reményét fejezte ki, hogy egyeztetés tárgyát képezik majd az elvégzett felmérések alapján tett javaslataik. Elmondta, idén lesznek változások a menzareformban, többek között emelkedni fog az engedélyezett só mennyisége is. A változtatásokat azonban érdemes fokozatosan bevezetni.

A tavaly szeptemberben életbe lépett rendelet alapján új ételek és alapanyagok kerültek a közétkeztetés repertoárjába. Vannak ételek, amelyeket eleinte kételkedve vagy nem túl lelkesen fogadtak a gyerekek, mára azonban megszerették. Ilyen például a bulgur vagy az afrikai harcsa.

A legnépszerűbb ételek ugyanakkor továbbra is a különböző tészták a lurkók körében.

Fotó: élelmezés.hu (1. kép), behír.hu (2. kép)

.