Öt parlamenti frakcióból négy vidéken nyit évadot

2016.08.27. 08:37

Lássuk, melyik hol, és hogy miről tanácskoznak.

Szeptember 12-én kezdődik a tervek szerint az Országgyűlés őszi ülésszaka, az öt képviselőcsoportból négy vidéki helyszínen tartja az erre való felkészülést szolgáló tanácskozását. Az oktatásról, az egészségügyről és a kvótareferendumról több frakció is tárgyal.

A Fidesz-frakció sajtóosztálya az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a Fidesz-KDNP Balatonfüreden tartja évadnyitó frakcióülését szeptember 7-9. között. A kihelyezett tanácskozás napirendje még nincs véglegesítve, de az biztos, hogy az egyik fő téma az október 2-i kvótareferendum lesz, és biztosan tárgyalnak az oktatási, valamint az egészségügyi rendszer átalakításáról is.

Az MSZP képviselőcsoportja szeptember 5-én és 6-án Visegrádon tartja évadnyitó ülését - közölte az ellenzéki párt szóvivője az MTI érdeklődésére. 

Budai Bernadett elmondta, a tanácskozáson az őszi parlamenti ülésre való felkészülés részeként beszélni fognak a kormányzati korrupció elleni fellépésről. A frakcióülés témái között említette még azokat a területeket, amelyek az ország számára gondot jelentenek: az alacsony fizetéseket és a "romos állapotban lévő" egészségügyet, az oktatást.

A szóvivő közölte, a frakcióülésen szó lesz az október 2-ai népszavazásról is.

Illusztráció. Képviselők az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2016. augusztus 22-én. A választási eljárási törvény kiterjesztését célzó módosítás kapcsán a rendkívüli ülést a Jobbikkezdeményezte az MSZP és az LMP támogatásával, amelyet a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt a napirend előtti felszólalások után bezártak. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A Jobbik szeptember 7. és 9. között tartja kihelyezett frakcióülését a Győr-Moson-Sopron megyei Dunakilitin. Farkas Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a képviselőcsoport megvitatja a valódi nemzeti konzultáció című társadalmi egyeztetésük fő témáit - az egészségügy, az oktatás és a korrupció helyzetét - és átbeszélik, hogy ezekben miként lehetne konstruktív javaslatokat tenni az Országgyűlésnek. A konzultációhoz kampány is kapcsolódik majd, a képviselői feladatokat is az ülésen tisztázzák.

A jobbikos politikus a negyedik fontos területként a munkabéremelést említette, mint mondta, jobban középpontba szeretnék helyezni ezt a témát és nagyobb nyomást helyezni a kormányra.

A Jobbik évadnyitóján Volner János veszi át a képviselőcsoport vezetését, Farkas Gergely elmondása szerint erről egy formális szavazás lesz, amit a frakció alapszabálya ír elő. További változás lesz az is, hogy három új szóvivője lesz a pártnak Mirkóczki Ádám jelenlegi szóvivő mellett, az érintetteket a tanácskozás idején mutatják be.

Az LMP szintén szeptember első felében tartja évadnyitó frakcióülését Budapesten, amelyen frakcióvezetőt is választanak a képviselőcsoportból távozó Schiffer András helyére - tájékoztatta az MTI-t Gál József, a párt szóvivője.  

Az LMP korábban Hadházy Ákost választotta társelnökévé és ötödik országgyűlési képviselőjévé, aki azonban csak az Országgyűlés őszi ülésének kezdetén, várhatóan szeptember 12-én tehet esküt, és válhat hivatalosan a képviselőcsoport tagjává. Az öttagú frakció helyettes vezetője jelenleg Schmuck Erzsébet.

A kormány a 2016. évi őszi ülésszakra vonatkozó, még június 15-én kelt törvényalkotási programjában 54 jogszabály elfogadásával számol.

.