Megszavaztuk: ezeket a hazai fürdőket szeretjük a legjobban

2016.09.05. 19:18

A létesítmények három kategóriában indultak a versenyben.

Közönségszavazatok alapján a Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője az idén - közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel hétfőn.

A termalfurdo.hu internetes újság által az idén második alkalommal megrendezett megmérettetésre a tavalyinál is több, összesen 190 ezer szavazat érkezett a mintegy 200 magyarországi fürdőre. 

A szavazás május 1-jétől augusztus 31-ig tartott, a fürdők három kategóriában indultak a versenyben. Egy felhasználó egy kategóriában csak egy szavazatot adhatott le, de mindhárom kategóriában voksolhatott.

Az Év fürdője 2016-ban a Miskolctapolca Barlangfürdő lett, amely az egyik legkülönlegesebb fürdőhelyszín Magyarországon.

A legkedveltebb magyar fürdő nemcsak itthon számít egyedinek, de karsztban ilyen magas hőfokú víz Európában sincs máshol. A 30 fokos víz és a barlang klímája is gyógyhatású - ismertették a közleményben.

Az Év feltörekvő fürdője címet idén a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő kapta, a Csongrád megyei fürdőben négyféle gyógyvíz és 21 medence áll a vendégek rendelkezésére, és a fürdő egy része kifejezetten gyermekek számára tervezett.

A Helyiek kedvenc fürdője 2016 címet a Baranya megyei Orfű Aquapark kapta. Az idén júniusban részben megújult fürdő óriási zöld területen, festői környezetben fekszik.

A közleményben kiemelik: Magyarország termálvízkincse nemcsak mennyiségében, de minőségében is kiemelkedőnek számít világviszonylatban. A hazai vizek hatásukat tekintve is egyedülállóak, sehol máshol nem található ilyen magas hőmérsékletű és egyben ennyi különböző betegség kezelésére, megelőzésére alkalmas kiváló minőségű termál- és gyógyvíz. Magyarországon kétszáznál is több fürdő - köztük több mint nyolcvan gyógyfürdő - található.

Az Év Fürdője 2016 szavazás Vas megyei eredményei (Az első öt helyezett.)

1. Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő Sárvár
2. Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum Bükfürdő
3. St.Gotthard Spa & Wellness Szentgotthárd
4. Mesteri Termálfürdő Mesteri
5. Celldömölki Vulkánfürdő Celldömölk

 

Fotó: barlangfürdő.hu, termálfürdő.hu, mórahalom.hu

 

.