Továbbra is fokozottan ellenőriz a rendőrség

2016.09.30. 12:03

Négy hónappal, január végéig ismét meghosszabbította az ország egész területére korábban elrendelt fokozott ellenőrzést Papp Károly országos rendőrfőkapitány.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken a rendőrség honlapján azt közölte: az országos rendőrfőkapitány szombat 0 órától január 31-én éjfélig Magyarország teljes közigazgatási területére vonatkozóan a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében rendelte el a fokozott ellenőrzést.

Tavaly szeptemberben Papp Károly az illegális migráció miatt rendelte el a fokozott rendőri ellenőrzéseket. Ezt azóta többször meghosszabbították, legutóbb július elsejével, három hónappal.

Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője az M1 aktuális csatorna egyik tavaly októberi adásában azt mondta: a rendőrök bárkit igazoltathatnak, ruházatukat átvizsgálhatják, és a gépjárművek csomagtartójába is benézhetnek.

.