A Szűz komoly terveit minél előbb szeretné megvalósítani, a Skorpió napja mélabús hangulatban telik, a Nyilas szerencsére semmi olyat nem ígért, amit ne tudna betartani.
Kos (március 21.-április 20.)
Nagyon jó hatással van a jegy szülöttjére a szerelem, mert így sokkal összeszedettebb, nem annyira impulzív és heves. Persze ugyanúgy nagy lángon ég, ha érzelmekről van szó, de nem kapkod, és nem akarja megváltani a világot. Szerencsére a munkáját és a feladatait nem hanyagolja el, partnere inspirálóan hat a gondolkodására és az új célok kitűzésére.
Bika (április 21.-május 20.)
Legyen óvatos, nehogy a siker a fejébe szálljon. Teljesen jogos az elismerés, hiszen mindent megtett, hogy az élre kerüljön, de az elbizakodottsága lerontja az eddig nehéz munkával elért eredményeit. Szerénységgel sokkal többre megy és még ellenségeket sem szerez magának. Ami egyáltalán nem mellékes szempont, mert ellenség bármikor előkerülhet.
Ikrek (május 21.-június 21.)
Élvezi az életet, talán még túl nagy lendülettel is veti bele magát az élvezetekbe. Legyen kissé visszafogottabb, mert, ha túlzásokba esik, akkor az nem vezet jóra. Sem a pénztárcájának nem használ vele, de az egészségének sem, mert az egyik a másikkal szoros összefüggésben van. Talán valaki elől menekül vagy valamilyen szokatlan érzés ellen védekezik?
Rák (június 22.-július 22.)
A Jupiter bolygó túlzásokra hajlamosítja, főleg anyagi terén kell a szokásosnál is óvatosabb lennie. Rák jegyűként fontosnak tarja az anyagi biztonságot és a szerzésvágya jelentős. Szívesen gyűjtöget mindenféle dolgot, de szereti a pénzt is az élére rakni. Próbáljon meg ellenállni a vásárlási kedvének, mert aminek ma még nagyon örül, azt holnap már átkozhatja.
Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Ne essen abba a hibába, hogy anélkül mond véleményt valakiről, hogy jobban megismerné. Főleg ne fogadja el mások állítását, hisz nem tudhatja, hogy mennyi benne az igazság. Inkább ne mondjon semmit, mert később, ha tévesen ítélkezett, akkor az nagyon megviselheti. Inkább vállalja fel, hogy most nem lesz népszerű, mert nem fúj egy követ másokkal.
Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Komoly tervei vannak, melyeket szeretne minél hamarabb megvalósítani. Az idő pénz, ahogy a mondás tartja és igyekszik ezt szem előtt is tartani. Örülne, ha némi segítséget kaphatna azoktól, akiknek már jóval több tapasztalatuk van. Szívesen felkeresné őket, de a szégyenlőssége miatt nem viszi rá a lélek. Pedig a célja eléréséhez nem árt, ha most kicsit rámenősebb.
Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Igyekezzen elűzni a sötét gondolatait az egészségével kapcsolatban, mert a félelmének nincs semmi valós alapja. Ne feledje el, hogy a gondolatoknak teremtő ereje van, legyen szó akár pozitív vagy negatív dologról. Viszont a fölösleges szorongás és aggodalmaskodás tényleg nem tesz jót az egészségének, ezért inkább találjon több örömet az életben.
Skorpió (október 23.-november 21.)
Kissé mélabús hangulatban telik a napja, függetlenül attól, hogy különösebb oka nincs rá. Hacsak nem az, hogy a szokásos problémái nyomasztják. Ugyanis nagyon bántja, hogy legfőbb problémáját nem tudja máról holnapra megoldani. Ennek ellenére semmi oka az elkeseredésre, mert nem abból a fából faragták, aki ha törik, ha szakad, nem valósítja meg a célját.
Nyilas (november 22.-december 21.)
Szerencsére nem ígér semmi olyat, amit nem tud betartani. úgy gondolja, hogy van épp elég baja, minek még fölöslegesen tetézni. Nem hagyja magát se sürgetni, se mások által befolyásolni, mert nagyon is tisztában van vele, hogy a saját bőrét viszi a vásárra. Makacsul köti az elhatározásához magát, mert az igazság- és az erkölcsi érzéke így látja jónak.
Bak (december 22.-január 20.)
Ne gondolja, hogy másoknak sokkal könnyebb a helyzete, higgye el, ez csak a látszat. Mindenkinek megvan a saját problémája, kinek több, kinek kevesebb. Csak legfeljebb nem beszélnek róla, mert úgy gondolják, hogy nem tartozik másra. Ne essen abba a hibába, hogy a szomszéd rétjét zöldebbnek látja. Próbáljon meg optimistán gondolkodni.
Vízöntő (január 21.-február 19.)
Sohasem késő valóra váltani az álmait, ezért ne legyen kishitű. Bátran fogjon hozzá, és higgyen benne, hogy jó, amit csinál. Kudarctól nem kell tartania, csak akkor, ha már az elején feladja. Útján a Jupiter, a szerencse bolygója is támogatni fogja, ezért érdemes ezt a lehetőséget kihasználnia. Persze gáncsoskodók most is akadhatnak, de ne törődjön velük.
Halak (február 20.-március 20.)
Igyekszik megóvni a szívét a csalódástól, mert már tanult a hibáiból. Úgy dönt, hogy ráér akkor kinyitni a szívét, amikor már megbizonyosodott arról, hogy a partnere is hasonlóan érez. Addig megpróbál várakozó álláspontra helyezkedni, ami egyáltalán nem könnyű. Mindent megtesz, hogy elfoglalja magát, mert állandóan csak nála jár a gondolata.
És a szavazás: