Hirdetés

Közösségépítő premontreis túra a Rám-szakadéknál

2016.10.05. 14:34

97-en kirándultak a Dobogókőt érintve a Vadálló-sziklákon keresztül.

Hirdetés

Az új tanév forró napokkal vette kezdetét. Miután a kilencedikes diákjaink is megtalálták a helyüket az iskola mikroklímájában, és mindenki megbarátkozott a tanulás gondolatával, megkezdtük tanulóink számára a közösségformáló szabadidős tevékenységek szervezését.

Célunk, hogy az újonnan iskolánkba érkezett diákok minél hamarabb megismerjék egymást, ezért közös túrázásra invitáltuk őket a természeti szépségeiről méltán híres Rám-szakadékba. Egy ilyen kirándulás híre az iskola falain belül, a diákok körében gyorsan elterjed, így 97 tanuló jelentkezett a programra.

Kihasználva az utolsó, nyarat idéző hétvégét, október 1-én reggel 6 órakor útra keltünk. Nem maradhatott el a reggeli közös imádság sem, amelyet iskolalelkészünk, Gergely atya vezetett. Már magasan járt a nap, mikor az első lépéseket megtettük a Rám völgyében. A létrákon való felkapaszkodás még nem okozott problémát a diákoknak, viszont a gyaloglást a patak mentén néhányan nem úszták meg szárazon. Ezután egyre meredekebb szakasz vette kezdetét: a cél a Dobogókőn található Eötvös Loránd Menedékház volt, ahol egy hosszabb pihenőt tartva mindenki megebédelhetett. Csoportképek is készültek a hegyen, majd a Királykúti-nyereg felé folytattuk utunkat. Itt egy kisebb, meredek falú patakon való áthaladás törte meg a csapat lendületét, majd egy újabb nagyobb emelkedő, az Akasztó-hegy megmászása jelentette a következő kihívást.

A hegyre felérve azonban megpillantottuk a Dunát, ahogyan a környező települések között kanyarog. A szemet gyönyörködtető látványból fakadó motiváló erő kitartott Prédikálószékig, ahonnan csodás kilátás nyílt a Dunakanyarra. Itt egy kis pihenő után elkészítettük a csoportképeinket, hogy maradandó emlékként újra átélhetők legyenek az élményeink. Miután mindenki erőt merített a táj szépségéből, elindultunk a Vadálló-kövek irányába. A hegygerincen haladva mindkét oldalról meredek sziklafalak, mély szakadékok növelték diákjaink adrenalinszintjét, amíg lefelé ereszkedtek. Ezen a szakaszon mutatkozott meg igazán a csapatszellem, hiszen a merészebb túrázóink nem hagyták magukra a magasságtól megijedt társaikat. Mielőtt besötétedett, mindenki biztonságban leért a hegyről.

A túra levezetéseként éjszakai fürdőzésre mentünk a közeli Leányfalura. Az éjfélig tartó program jól kifárasztotta a csoportunkat. Mielőtt a busz elindult, minden résztvevő egy emlékérmet kapott. Vasárnap a hajnali órákban érkeztünk vissza Szombathelyre.

Ezúton szeretném megköszönni tanárkollégáimnak: Jeanette tanárnőnek, valamint Dennis és Tőke Gábor tanár uraknak a segítséget.

Ígérem, hogy fogunk még szervezni ehhez hasonló túrákat.

Farkas Attila, tanár

Galéria

.