Az utóbbi húsz évben minden digitális adattá vált

2016.11.15. 07:44

A digitalizáció magánemberként, vállalkozóként és cégvezetőként egyaránt megkerülhetetlen lett, átalakítja a társadalmat és a gazdaságot - hangsúlyozták az előadók a Fiatal vállalkozók hetének nyitórendezvényén, hétfőn Budapesten.

A digitalizáció magánemberként, vállalkozóként és cégvezetőként egyaránt megkerülhetetlen lett, átalakítja a társadalmat és a gazdaságot - hangsúlyozták az előadók a Fiatal vállalkozók hetének nyitórendezvényén, hétfőn Budapesten.

Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (Fivosz) alapító-elnöke beszédében elmondta: a digitalizáció következményeként a következő tíz évben globálisan akár egymilliárd munkahely is elveszhet. Meglátása szerint a folyamat Magyarországon is nagy kihívás elé állítja a fiatalokat, mert a kis- és középvállalkozások harmada megszűnhet a következő hat évben. Ugyanakkor mégis ez az elmúlt 200-300 év egyik "legizgalmasabb korszaka" - vélekedett.     

Achilles Georgiu, az IBM munkatársa arról beszélt, hogy az utóbbi 20 évben minden digitális adattá vált. Megfogalmazása szerint 2008-ig korszakunk hajtóereje a pénz volt, a jövőben pedig az adat lesz. A gőzgép feltalálását követően 150 év kellett ahhoz, hogy az emberiség kollektív tudása megduplázódjon, 2020-ra erre elegendő lesz mindössze 72 óra - mondta.     

Az új, adatközpontú korban - csakúgy, mint minden technológiai fejlődés alkalmával - sok régi munkahely szükségtelenné válik, és új szakmák jönnek létre - emelte ki. Példaként az automatizált forgalomszakértőt említette.

Szabó András, a Mercedes-Benz Hungary flottaértékesítési menedzsere előadásában elmondta, hogy a digitalizáció meghatározó eleme a jövő mobilitásának is. Az autóknál szintén elkerülhetetlen lett az okoseszközök alkalmazása, az applikációkkal egyebek között nyomon követhető egy jármű állapota, tervezhető a karbantartása - fejtette ki.     

A Fiatal vállalkozók hetét az idén kilencedik alkalommal szervezik meg. November 14. és 18. között az országos rendezvénysorozatot a főváros mellett Győrben, Pécsen, Zalaegerszegen, Székesfehérváron és Egerben is megrendezik. Ezeken egyebek között előadások hangzanak el sikeres vállalkozásokról és vállalkozóktól.

Az eseményre a belépés ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Az online regisztrációs lap a fivosz.hu oldalon található. 

A rendezvény pénteken ünnepélyes díjátadóval zárul, amelyen átadják az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat.

.