Elérhető a nol.hu

2016.12.13. 18:36

A kiadó döntése értelmében a nol.hu - tekintettel sajtótörténeti értékére - a továbbiakban ingyenes, bárki számára hozzáférhető archívumként üzemel majd - közölte a Mediaworks kedden az MTI-vel.

Közleményükben felidézték: a Mediaworks vezetősége előzőleg a Népszabadság megszüntetésére tett javaslatot tulajdonosának, az Opimus Press Zrt.-nek, amely azt jóváhagyólag tudomásul vette.

Az elmúlt hetekben a Népszabadság szerkesztőségének tagjai közös megegyezéssel távoztak a kiadótól - tették hozzá.

A Mediaworks kiadó október 8-án jelentette be, hogy felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig. A kiadó akkori döntését közleményében azzal indokolta, hogy a Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel. 

Október 25-én a Mediaworks addigi tulajdonosa, a Vienna Capital Partners eladta a céget az Opimus Press Zrt.-nek.

Az Opimus hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte, hogy a Mediaworks nem indítja újra a Népszabadságot. Azt írták: a Mediaworks Hungary Zrt. igazgatósága "nem látja sem racionális lehetőségét, sem gazdasági megalapozottságát a Népszabadság című napilap újraindításának".

A nol.hu kedd délután már elérhető volt.

.