Több milliárd forinttól eshetnek el a civil szervezetek

2017.04.04. 14:14

Több milliárd forintos kiesést is okozhat a civil szervezeteknek, ha azok az adózók, akiknek az adóhatóság készíti el adóbevallásukat, elmulasztják külön leadni 1 százalékos rendelkező nyilatkozatukat - figyelmeztetett az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testülete, amely emiatt munkáltatókkal közös akciót indított.

A 2012-ben alakult, 26 civil szervezetet tömörítő testület az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében ismertette: bár a NAV által készített adóbevallás ellenőrzésekor van arra lehetőség, hogy az adózók külön benyújtsák az 1 százalékról rendelkező nyilatkozatukat, kérdésesnek nevezték, hogy hányan fogják ezt venni ehhez a fáradságot.

Emlékeztettek: tavaly az adóbevallásukat maguk elkészítők 78 százaléka ajánlotta fel adója 1 százalékát, azoknál azonban, akiknek az adóhatóság készítette el az adóbevallását, ez az arány csak 23 százalék volt. Ennek alapján idén a civil szféra anyagi vesztesége akár több milliárd forint is lehet - írták.

A tagjaival szemben etikai elvárásokat - hitelesség, törvényesség, átláthatóság és nyilvánosság - támasztó testület ezért akciót indított, amelynek keretében munkáltatók, vállalatok segítségét kéri a rendelkező nyilatkozatok gyűjtésében és továbbításában a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Az együttműködés keretében azt kérik a cégektől, hogy juttassák el dolgozóikhoz a testület által összeállított háttéranyagot, gyűjtsék be a nyilatkozatokat, és egy csomagban postázzák azokat május 22-e előtt.

.