Hirdetés

Kánikula: pénteken még simán lehet 38 fok

Kánikula: pénteken még simán lehet 38 fok

2017.08.10. 16:08

A nyugati határvidéken viszont már csak 30 fok várható.

Hirdetés

Az ország legnagyobb részén napos, száraz idő várható általában kevés felhővel. A napsütés mellett csütörtökön a Dunántúl nyugati, északnyugati harmadán, pénteken már a keleti részein is lesznek felhős időszakok, és csütörtökön helyenként, pénteken főként a nap második felében szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar. Pénteken felhőszakadás, jégeső sem kizárt. A többfelé élénk déli, délkeleti szél a Dunántúlon és a középső területeken megerősödik. Péntek napközben a Dunántúlon egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira forduló szél elsősorban estétől megerősödhet. Zivatarfelhők környezetében viharos széllökésekre is számítani kell.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 18 és 25 fok között alakul, ugyanakkor az Északi-középhegység völgyeiben ennél kissé hűvösebb, míg a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken és a nagyvárosok belvárosi területein enyhébb lehet a hajnal. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 32 és 38 fok között valószínű, de a nyugati határvidéken 29, 30 fok is lehet.

.