Egyre többször harapják meg az óvónőket és társaikat a kisgyerekek

dailymail.co.uk

2019.11.16. 14:57

Ezért harapják meg társaikat vagy az óvónőket a kisgyerekek.

Egy új tanulmány szerint a kisgyerekeknél azért gyakori, hogy megharapják társaikat vagy a nevelőket az óvodában, mert a szülőknek nincs elég ideje arra, hogy beszélgessenek velük, és olvassanak nekik.

A kisgyerekek túl sok időt töltenek a képernyő előtt, ami nehézséget okoz náluk a kommunikációban és az érzelmeik kifejezésében

olvasható a Daily Mail hírei közt. Ettől pedig idegesek lesznek, amit harapással vezetnek le – állítják a szakértők. Egy óvodákban végzett közvélemény-kutatásban a dolgozók 27 százaléka vélte úgy, hogy az elmúlt öt évben egyre gyakoribbá vált a jelenség.

Az ezer megkérdezett főből pedig 62 százalék mondta, gyakran tapasztalják, hogy a gyerekek megharapják az óvónőket.
Sue Learner, a kutatás készítője szerint a probléma hátterében az áll, hogy

a szülőknek nincs elég idejük a gyermekeikre, nem beszélgetnek velük eleget, és ezért nem fejlődnek megfelelően nyelvi képességeik.

Egy másik tanulmány szerint, melyet a brit Booktrust jótékonysági szervezet készített, sok szülő applikációkat vagy videóüzeneteket használ ahelyett, hogy saját maga olvasna mesét gyermekének.

Az együtt töltött idő azonban sokat segít a bizalom és a kíváncsiság kialakításában, valamint a kommunikációs képességek fejlesztésében.
Stella Ziolkowski, a National Day Nurseries Association igazgatója elmondta, hogy a harapás a gyermekek fejlődésének velejárója, így nem mindig áll probléma a háttérben. Néhány esetben azonban valóban kifejezheti a kommunikáció hiánya okozta frusztrációt.

Továbbá az is előfordulhat, hogy egyes gyerekek csak utánozzák társukat, vagy a figyelem felkeltésére használják, esetleg önvédelemből harapnak.

.