Itt vannak az adventi programok a Várkert Bazárban

Adventi programok

MTI

2019.11.28. 09:27

Az első adventi vasárnapon, december 1-jén a gyerekek, a családok lesznek a fókuszban.

Advent négy vasárnapján, december 1. és 22. között ismét megrendezi a Várkert Bazár karácsonyi programsorozatát, amely minden korosztály számára tartogat különlegességeket - közölték a szervezők az MTI-vel.

A négy adventi vasárnapon négy téma köré épülő programokkal várják az érdeklődőket.

Napközben a látogatók ingyenes kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, előadásokat láthatnak és a kortárs iparművészeti vásár termékei között válogathatnak a Várkert Bazár Rendezvénytermének aulájában, a Déli Palotákban és a Testőrpalotában.

Az első adventi vasárnapon, december 1-jén a gyerekek, a családok lesznek a fókuszban. Ezen a napon minden a mesék, az elvarázsolt történetek köré szerveződik, de közös alkotásra és elmélyülésre is lesz lehetőség. Délelőtt a Kiskalász együttes Sünkarácsony című produkciója lesz látható, utána Szinetár Dóra mesél az adventről. Délután Bíró Eszter Az időmanó adventje című előadásával várják a családokat - olvasható az ajánlóban.

Mint írják, Az időmanó adventje rendhagyó 70 perces produkció, amelyben a műfajt megújítva először kapcsolódik össze élőzenei koncert, miniszínház és 21. századi vizualitás. A multimédiás, interaktív családi koncert és játék az idővel, élőben készített animációval.

A részletes program itt olvasható.

.