Vizsgálták a fürdőhelyeket az EU-ban - Itt az eredmény

MTI

2020.06.08. 22:37

A vizsgálatba beletartoztak éppúgy a tavak, mint a parti területek.

Az Európai Unió fürdőhelyein továbbra is magas szintű a vízminőség, 95 százalékban felel meg az előírásoknak - közölte kedden az Európai Bizottság.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) felmérése alapján a minimális vízminőségi követelményeket 2019-ben a fürdőzőhelyek 95 százaléka teljesítette, kicsit kevesebb a 2018. évi 95,4 százaléknál, míg az EU szigorú minősítési kritériumai szerinti kitűnő jelzőt a több mint 22 ezer vizsgált strand és fürdőhely 84,6 százaléka érdemelte ki. A felmérést a huszonhét EU-tagállam mellett az Egyesült Királyságban, Svájcban és Albániában végezték el.

Fürdővízminőség szempontjából Cipruson, Ausztriában, Máltán, valamint Görögországban és Horvátországban található a legtöbb kiváló minősítésű fürdőhely, azonban Lengyelországban - a tagállamok között egyedül - ezeknek aránya nem érte el az 50 százalékot.

Magyarországon a fürdőhelyek 70,8 százalékát ítélték kiválónak, csakúgy, mint tavaly.

Negatív minősítést az összes vizsgált helynek pusztán 1,3 százaléka kapott. Magyarországon, Albániában, Észtországban, Írországban, Hollandiában és Szlovákiában a fürdőhelyek átlagban 3 százalékát rossz minőséggel sorolták be.

Az EEA szerint a vízminőség általában sokkal jobb a parti területeken, mint a belvizeken, mivel a tavakat jóval erősebben szennyezik a nyári esők.

A fürdővizek minőségéről szóló EU-irányelv értelmében a fürdőzést be kell tiltani az öt éven át folyamatosan negatív minősítést kapó helyeken. 2019-ben 55 ilyen helyszínt azonosítottak a szakértők, 36-ot ezek közül Olaszországban.

Az irányelvnek megfelelően a helyi hatóságok a hivatalosan azonosított fürdőhelyeken a teljes idény alatt vízmintákat vesznek, és ezekben két, emberi egészségre ártalmas kólibaktérium jelenlétét vizsgálják.

.