Hirdetés

Forma-1 Török Nagydíj - Itt a vasárnapi verseny teljes rajtsorrendje

Forma-1

MTI

2020.11.14. 16:37

A Török Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 11.10 órakor kezdődik.

Hirdetés

Lance Stroll, a Racing Point kanadai versenyzője nyerte a Forma-1-es Török Nagydíj esős időben rendezett szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 22 esztendős pilótának ez pályafutása első pole pozíciója.
Stroll mögött Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett másodikként, míg a mexikói Sergio Pérez lett a harmadik a másik Racing Point volánja mögött.

A hetedik világbajnoki címére hajtó brit Lewis Hamilton (Mercedes) csak hatodikként zárta az időmérő edzést. A címvédő azonban a saját szempontjából jó helyzetben van, mivel az egyetlen, aki még veszélyes lehet rá, csapattársa, Valtteri Bottas csak a kilencedik rajtkockát foglalhatja el.

Az isztambuli időmérő edzést az első szakaszban a heves esőzésben kétszer is félbeszakították, a versenyzőknek pedig később nagy fejtörést okozott, hogy a folyamatosan száradó aszfaltra milyen gumikkal hajtsanak ki. Ebből a küzdelemből végül a Racing Point és a Red Bull jött ki igazán jól, a negyedik pozícióban a másik Red Bullt vezető thaiföldi Alexander Albon zárt.

Carlos Sainz Jr., a McLaren pilótája háromhelyes rajtbüntetést kapott, mert az időmérő edzés második szakaszában több kanyaron át feltartotta Sergio Pérezt. A spanyol versenyző így a 13. helyett csak a 16. helyről indulhat.

Az 58 körös Török Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 11.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:
    1. sor:

Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
    2. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)
Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)
    3. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    4. sor:
Esteban Ocon (francia, Renault)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
    5. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
    6. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
    7. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
    8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
    9. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)
Romain Grosjean (francia, Haas)
    10. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
George Russell (brit, Williams)

 

.