A film megtörtént eseményeken alapuló történetet dolgoz fel
Kína a Kuo Tuan (Döntő) című röplabdás drámát nevezi a legjobb nemzetközi film Oscar-kategóriájába - írta a Variety.com.
Az ázsiai ország csütörtökön jelentette be, hogy Peter Csan hongkongi rendező sportdrámáját nevezi az amerikai filmakadémia díjáért folyó versengésbe. A Kuo Tuan - angolul Leap címen futó - film megtörtént eseményeken alapul, a kínai nemzeti női röplabdacsapat történetét dolgozza fel 1981-től a 2016-os riói olimpiáig, amelyen bajnokok lettek.
A film producere a hongkongi Csocso Hui volt, egyúttal ő a Better Days című ifjúsági dráma producere is, amelyet idén Hongkong nevezett az Oscarra.
A Leap a múlt hét végén nyerte el a legjobb film díját a kínai állami támogatású filmdíj, az Arany Kakas-díjak átadásán. A filmet eredetileg januárban akarták bemutatni, de a koronavírus-járvány miatt késett a mozis forgalmazása. Végül szeptember utolsó hétvégéjén debütált, és azóta 835 millió jüan (38 milliárd forint) értékben váltottak rá jegyet a nézők.