Hirdetés

Oltásverseny - Az olaszok alaposan belehúztak, már 400 ezer embert leoltottak

MTI

2021.01.08. 15:52

Ezzel Olaszország első helyen áll az EU-ban, ami a beadott oltások és a lakosság arányát illeti.

Hirdetés

Olaszországban már több mint négyszázezer személyt oltottak be, ezzel eddig a legtöbbet az Európai Unióban a római járványbiztos Domenico Arcuri péntek délutáni adatai szerint. Ezzel egy időben az egész országban feloldották a napközbeni kijárási tilalmat.

Domenico Arcuri közölte, hogy december utolsó hetétől számítva már több mint 918 ezer dózis érkezett a Pfizer-BioNTech vakcinából. Arcuri hangsúlyozta, hogy Olaszország első helyen áll az EU-ban, ami a beadott oltások és a lakosság arányát illeti.

Több mint 413 ezer oltást adtak már be az országban kialakított majdnem háromszáz oltóállomáson keresztül. Az oltási szám alakulása az erre kialakított honlapon valós időben követhető. A vakcinázás jelenlegi első fázisa az egészségügyi dolgozókat, valamint az idősotthonok lakóit érinti. Utóbbiak száma megközelíti a két milliót.

Az adatok azt mutatják, hogy eddig több mint 253 ezer adagot nők kaptak meg. A legtöbb oltást, majdnem ötvenezret az 5,8 millió lakosú Lazio tartományban adtak be, a második helyen Veneto régió következik, majd Szicília. Lemaradt a gócpontként ismert Lombardia, ahol a tíz milliós térségben eddig 34 ezer oltást használtak fel.

A járványbiztos elmondta, hogy februártól megkezdik a nyolcvan éven felettiek és a fogyatékkal élők oltását, majd a biztonsági erők tagjai, a pedagógusok, a közlekedésben dolgozók, a börtönőrök és a rabok következhetnek. A tervek szerint napi legalább hatvanezer személyt kívánnak beoltani.

Az észak-olaszországi Aviano támaszpontjára pénteken megérkezett az első Moderna-szállítmány, amelyből az ott szolgáló amerikai katonák és családtagjaik részesülnek. Az Olaszországnak szánt dózisokat a Róma közeli Pratica di Mare légi bázisára várják, és innen osztják szét az országban. A Moderna-vakcinát az Olasz Gyógyszerügynökség (Aifa) csütörtökön engedélyezte.

Szombaton és vasárnap egész Olaszország narancssárga, vagyis közepesen járványveszélyes területnek számít. A Közegészségügyi Hivatal (Iss) előzetes adatai szerint hétfőtől a közepes szintű korlátozások Lombardia, Emilia Romagna, Veneto, Calabria és Szicília tartományban érvényesek maradnak egyelőre január 15-ig. A többi régió sárga, vagyis alacsonyan veszélyesnek számít. A két fokozat közötti lényeges különbséget az képviseli, hogy a narancssárga térségek külső határait csak engedéllyel lehet átlépni, és ezekben a régiókban a városok, régiók közötti közlekedés is korlátozott. A közepesen veszélyes térségekben a vendéglátás kizárólag elvitelre dolgozik, az alacsonyabb fokozatú térségekben bárok és éttermek este hatig nyitva tarthatnak.

Egyetlen egy régió sem tartozik már kiemelten veszélyes, vörös zónába, vagyis az egész országban feloldják a nappali kijárási tilalmat, amely este tíztől reggel öt óráig marad érvényben. Ennek ellenére az Iss hangsúlyozta, hogy az utóbbi héten több mint húsz százalékkal emelkedtek a járványmutatók, amit az ünnepek alatti találkozásokkal magyaráznak. A halottak száma hétfőig meghaladhatja a 78 ezret.

Több tartomány tovább halasztotta a tantermi oktatás újraindítását a 14 év feletti diákok számára, akik október vége óta digitálisan tanulnak.

.