Megvan, hogy mennyi lesz az Angliába utazók kötelező tesztje a jövő héttől

MTI

2021.02.11. 20:55

A külföldről Nagy-Britanniába utazóknak az érkezésük utáni karanténidőszak alatt kötelezően el kell végeztetniük.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint 210 fontba (86 ezer forintba) kerül az két koronavírusteszt, amelyet jövő hétfőtől a külföldről Nagy-Britanniába utazóknak az érkezésük utáni karanténidőszak alatt kötelezően el kell végeztetniük.

A brit kormány minap ismertetett rendelete alapján a külföldről érkezőknek február 15-től az eddigiekhez hasonlóan tíz napot karanténban kell tölteniük, de az elkülönítés időszakában két PCR-tesztet is el kell végeztetniük.

Az egészségügyi tárca további részleteket ismertető csütörtöki tájékoztatása szerint az első szűrővizsgálatot a karantén második napján vagy ennél korábban, a másodikat az elkülönítés nyolcadik napján vagy ennél később lehet elvégeztetni.

Az első teszt célja annak vizsgálata, hogy az utas szervezetében nincs-e jelen a koronavírus valamely új variánsa, a második szűrés pedig egy általános koronavírusteszt annak megállapítására, hogy az érkezés óta nem vált-e kimutathatóvá bármilyen koronavírus-fertőzés.

A minisztérium csütörtöki ismertetése szerint e szűrővizsgálati csomag egységára 210 font, és ezt minden beutazónak egyénileg kell lefoglalnia indulása előtt.

A szaktárca közölte: azok, akiknek jelentős anyagi nehézséget okoz a szűrővizsgálati díj kifizetése, kérhetnek halasztott fizetést a foglalás időpontjában, de ezt csak azok vehetik igénybe, akik jövedelemkiegészítő támogatásban részesülnek, és a díjat nekik is tizenkét hónap alatt, havi részletekben meg kell téríteniük.

A minisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy ha valaki valótlan információk alapján, vagy fontos információk kihagyásával próbál halasztott fizetést kérni, csalást követ el és büntetőeljárással kell szembenéznie.

A tesztek megtagadásáért kétezer fontig (815 ezer forintig) terjedő bírság róható ki.

A karantén csak a tíz nap leteltével hagyható el, és akkor is csak abban az esetben, ha a nyolcadik napon elvégzett teszt eredménye negatív.

Ha a két szűrővizsgálat közül bármelyik pozitív eredményű, a tíznapos karanténidőszak a teszt napjától számítva elölről kezdődik. Ha valakinél azt állapítják meg, hogy a koronavírus valamely hivatalosan "aggályosnak" minősített variánsával fertőződött meg, akkor azokat is tesztelésre kérik fel, akik az érintettel kapcsolatban voltak - áll a brit egészségügyi minisztérium csütörtöki ismertetésében.

A tájékoztatás szerint aki tíz napnál rövidebb időre utazik Nagy-Britanniába, tartózkodásának teljes időtartamát karanténban kell töltenie, és elutazásának napján lakóhelyéről csak közvetlenül az elutazás helyére - repülőtérre, kikötőbe - utazhat.

A minisztérium hangsúlyozza, hogy a karanténszabályok megsértéséért tízezer fontig (több mint 4 millió forintig) terjedő pénzbírság szabható ki.

A brit kormány már több mint három hete érvényben lévő rendelkezése alapján a külföldről Nagy-Britanniába utazóknak indulásuk előtt is el kell végeztetniük egy koronavírustesztet, és csak e szűrővizsgálat 72 óránál nem régebbi negatív leletének felmutatása után kezdhetik meg utazásukat.

Ezt egészíti ki az érkezés utáni két további koronavírusteszt elvégeztetésének kötelme jövő hétfőtől.

Mindemellett továbbra is mindenkinek ki kell töltenie indulása előtt a Passenger Locator Form nevű online űrlapot. Ezen több más adat mellett arról is be kell számolni, ha az utazó az indulását megelőző tíz napban olyan országokban járt, amelyekből a brit kormány az új koronavírus-variánsok elterjedtsége miatt megtiltotta a beutazást.

Azok, akik nem adnak pontos információt arról, hogy a nagy-britanniai érkezésük előtti tíz napban mely országokban jártak, tíz évig terjedő szabadságvesztéssel, tízezer fontig terjedő bírsággal vagy mindkettővel sújthatók.

.