Téli olimpia 2022 - A WADA óvatosságra inti a sportolókat, néhány kínai hús szennyezett lehet

MTI

2022.01.15. 22:07

Néhány kínai hús anabolikus szteroidtól szennyezett lehet.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) arra hívta fel a pekingi téli olimpián szereplő sportolók figyelmét, hogy legyenek elővigyázatosak, amikor kínai húst fogyasztanak.

Az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz kiemelte: a félelem nem alaptalan, mivel már számos példa akadt rá a múltban, hogy egyes versenyzők azért vesztettek rajta a doppingvizsgálaton, mert anabolikus szteroidtól szennyezett húst ettek. A tiltólistán szereplő ilyen szerek egyike a klenbuterol, amelyet néhány országban - így Kínában - az állattenyésztésben előszeretettel használnak az izomtömeg és a húshozam növelésének elősegítésére.

A WADA azt javasolta a februári olimpián résztvevő sportolóknak, hogy "csak olyan helyeken étkezzenek, amelyekre a szervezők határozottan engedélyt adtak".

A portál szerint a fertőzött hús fogyasztásának veszélye alapvetően csekély Pekingben, mivel a versenyzők az olimpiai faluban laknak és étkeznek, maximálisan biztonságos körülmények között. A zárt láncú, buborék rendszerben a sportolók nem érintkezhetnek a külvilággal, így nem látogathatnak el olyan éttermekbe, ahol szennyezett húst árulhatnak.

.