Lesz menetrendi hajójárata Balatonakalinak is

MTI

2022.06.15. 15:10

A nyár végéig minden péntektől vasárnapig rendszeres mentrendi hajók indulnak Balatonakaliból a túlsó partra, Balatonszemesre, összehangolva a Bahart menetrendjével.

A nyári szezonra Balatonakalinak is lesz menetrendi hajójárata, amelyet pár éve beszüntetett a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) - közölte a település polgármestere szerdán az MTI-vel.

Koncz Imre (független) emlékeztett, hogy a Balatonakalit érintő menetrendi hajózást annak gazdaságtalanságára hivatkozva szüntette be a Bahart, majd a település közforgalmú kikötőjét is el kívánta adni. Végül sikerült megállapodni az állami többségi tulajdonú céggel, amely 25 évre használatba adta a kikötőt a helyi önkormányzatnak.

A polgármester elmondta, a hajózás beindításáért az északi parti település a Beachboat Kft.-vel kötött szerződést, amelyet két magyar vállalkozó alapított. Ennek értelmében nyár végéig minden péntektől vasárnapig rendszeres mentrendi hajók indulnak Balatonakaliból a túlsó partra, Balatonszemesre, összehangolva a Bahart menetrendjével.

A Beachboat Kft. a célra megvásárolta és némileg átalakította a Bahart Arács nevű, 70 utas befogadására alkalmas, büfét is működtető hajóját, amely csütörtöktől vasárnapig strandhajóként és sétahajóként is funkcionál, a helyi kikötőből indulva. A település önkormányzata egymillió forinttal támogatta a hajózás beindítását, amiért cserébe a helyi lakosok ingyen utazhatnak a menetrendi járatokon.

"Kemény munkával tudtuk elérni, hogy Balatonakali ismét aktív részese lehessen a balatoni közforgalmi hajózásnak" - fogalmazott Koncz Imre. Hozzátette, kihívás egy kis önkormányzat számára, hogy leamortizálódott, korábban ingyen használt kikötője működtetését és fejlesztését is meg kell oldania.

.