2012-ben eredetileg negyedikként végzett.
Tíz év múltán vehetett át olimpiai ezüstérmet Citra Febrianti indonéz súlyemelő, aki eredendően negyedikként végzett a 2012-es londoni ötkarikás játékokon.
A 34 éves, már visszavonult Febrianti a brit fővárosban a nők 53 kilogrammos kategóriájában versenyzett, s előrelépését annak köszönheti, hogy időközben az előtte végzettek közül ketten is megbuktak doppinghasználat miatt. Utóbb a Londonban olimpiai bajnok kazah Zulfiya Chinshanlót és az annak idején bronzérmes moldovai Cristina Iovut zárták ki, miután kiderült, hogy tiltólistás szert használtak.
"Vegyesek az érzéseim - idézte az olimpiai ezüstöt a tiszteletére rendezett jakartai állami ünnepségen átvevő Febriantit az eseményről beszámoló insidethegames.biz. - Egyfelől örülök, hogy végre megkaptam az érmemet, másfelől szomorú vagyok, hogy ennyi időt kellett várnom rá, s csak versenyzői pályafutásom lezárása után jutottam hozzá."
A londoni minták utólagos elemzése derített fényt Chinsanlo és Iovu vétkességére, s a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség 2016-ban jelentette be diszkvalifikálásukat. Iovu, aki London után előbb azeri, majd román színekben versenyzett, 2018-ban, újabb doppingvétsége miatt 2026-ig szóló eltiltást kapott.
Chinsanlo büntetését letöltve visszatért a súlyemelésbe, s a tavalyi tokiói olimpián bronzérmet szerzett a női 55 kg-os kategóriában.