Nemzetek Ligája - A csoportkör 5. fordulójának labdarúgó-mérkőzései

Labdarúgás

MTI

2022.09.21. 23:57

Itt a teljes program.

Dánia válogatottja áll a legközelebb ahhoz, hogy biztosítsa a helyét a labdarúgó Nemzetek Ligája négyes döntőjébe a csoportkör ötödik fordulójában.

Az élvonalbeli A divízióban akár mind a négy csoport győztesére fény derülhet, de egyedül a skandináv ország csapatának van kizárólag a saját kezében a sorsa, ugyanis ha győz a mögötte második helyen álló, vb-ezüstérmes Horvátország vendégeként, akkor a másik mérkőzés eredményétől függetlenül bebiztosítja első helyét. Ugyanebben a csoportban a világbajnok franciák sereghajtók, ráadásul hátrányuk behozhatatlan Dániával szemben, így már biztosan nem tudják megvédeni a címüket.

A spanyolok egy ponttal előzik meg a portugálokat, így ők akkor jutnak be a jövő júniusi négyes döntőbe, ha nyernek a vendég svájciak ellen, míg a szomszédos rivális kikap Csehországban. A 3. csoportban a magyaroknak van esélyük a kvalifikációra, ehhez nyerniük kellene Németország vendégeként, miközben az Európa-bajnok Olaszország hazai pályán legfeljebb egy pontot szerezhet az Eb-ezüstérmes angolok ellen. A 4. csoportban Hollandia és Belgium küzd az első helyért, előbbi van jobb helyzetben, s ha több pontot szerez Lengyelországban, mint riválisa hazai pályán Wales ellen, akkor szintén csoportelsőségnek örülhet.

Az alsóbb divíziókban eddig egyetlen kérdés dőlt el: a harmadosztályból Görögország már biztosan feljutott, mivel két körrel a zárás előtt megnyerte a négyesét.

A Nemzetek Ligájában a B, C és D divízió csoportgyőztesei feljutnak, míg az A, B és C divízió csoportutolsói kiesnek. Az élvonal csoportelsői pedig jövő júniusban négyes torna keretében küzdenek meg egymással a trófeáért.

Nemzetek Ligája, 5. forduló:
    A divízió:

    1. csoport (csütörtök):
Franciaország-Ausztria, Saint-Denis 20.45
Horvátország-Dánia, Zágráb 20.45
    Az állás: 1. Dánia 9 pont, 2. Horvátország 7, 3. Ausztria 4, 4. Franciaország 2

    2. csoport (szombat):
Spanyolország-Svájc, Zaragoza 20.45
Csehország-Portugália, Prága 20.45
    Az állás: 1. Spanyolország 8 pont, 2. Portugália 7, 3. Csehország 4, 4. Svájc 3
     3. csoport (péntek):
Németország-Magyarország, Lipcse 20.45
Olaszország-Anglia, Milánó 20.45
    Az állás: 1. Magyarország 7, 2. Németország 6, 3. Olaszország 5, 4. Anglia 2

    4. csoport (csütörtök):
Belgium-Wales, Brüsszel 20.45
Lengyelország-Hollandia, Varsó 20.45
    Az állás: 1. Hollandia 10 pont, 2. Belgium 7, 3. Lengyelország 4, 4. Wales 1

    B divízió:
    1. csoport (szombat):

Skócia-Ukrajna, Glasgow 20.45 - szerda, 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Örményország-Ukrajna, Jereván 15.00
Skócia-Írország, Glasgow 20.45
    Az állás: 1. Ukrajna 7/3, 2. Skócia 6/3, 3. Írország 4/4, 4. Örményország 3/4

    2. csoport (szombat):
Izrael-Albánia, Tel Aviv 20.45
    Az állás: 1. Izrael 5 pont/3 mérkőzés, 2. Izland 3/3, 3. Albánia 1/2

     3. csoport (péntek):
Finnország-Románia, Helsinki 20.45
Bosznia-Hercegovina - Montenegró, Zenica 20.45
    Az állás: 1. Bosznia-Hercegovina 8, 2. Montenegró 7, 3. Finnország 4, 4. Románia 3

    4. csoport (szombat):
Szlovénia-Norvégia, Ljubljana 18.00
Szerbia-Svédország, Belgrád 20.45
    Az állás: 1. Norvégia 10 pont, 2. Szerbia 7, 3. Svédország 3, 4. Szlovénia 2

    C divízió:
    1. csoport (csütörtök):

Törökország-Luxemburg, Isztambul 20.45
Litvánia - Feröer-szigetek, Vilnius 20.45
    Az állás: 1. Törökország 12, 2. Luxemburg 7, 3. Feröer-szigetek 4, 4. Litvánia 0

    2. csoport (szombat):
Észak-Írország - Koszovó, Belfast 18.00
Ciprus-Görögország, Larnaca 20.45
    Az állás: 1. (és feljutott) Görögország 12 pont, 2. Koszovó 6, 3. Észak-Írország 2 (4-6), 4. Ciprus 2 (2-7)

    3. csoport (csütörtök):
Kazahsztán-Fehéroroszország, Nur-Szultan 16.00
Szlovákia-Azerbajdzsán, Nagyszombat 20.45
    Az állás: 1. Kazahsztán 10 pont, 2. Szlovákia 6, 3. Azerbajdzsán 4, 4. Fehéroroszország 2

    4. csoport (péntek):
Georgia - Észak-Macedónia, Tbiliszi 18.00
Bulgária-Gibraltár, Razgrad 20.45
    A csoport állása: 1. Georgia 10 pont, 2. Észak-Macedónia 7, 3. Bulgária 3, 4. Gibraltár 1

    D divízió:
    1. csoport (csütörtök):

Lettország-Moldova, Riga 18.00
Liechtenstein-Andorra, Vaduz 20.45
    Az állás: 1. Lettország 12, 2. Moldova 7, 3. Andorra 4, 4. Liechtenstein 0

    2. csoport (péntek):
Észtország-Málta, Tallinn 18.00
    Az állás: 1. Észtország 6 pont/2 mérkőzés (4-1), 2. Málta 6/3 (4-2), 3. San Marino 0/3

.