A Spanyol Filmhét keretében az elmúlt év legjobbjait láthatja a héten

MTI

2022.11.21. 21:56

A legjobb spanyol filmek érkeznek az Urániába.

Az elmúlt év legjobbjaiból válogatták ki a szervezők azt a tizenegy filmet, amelyeket a Spanyol Filmhét keretében láthat a közönség az Urániában november 22. és 27. között.

A Spanyol Nagykövetség és a Cervantes Intézet közös fesztiválján vígjátékokat, drámát és horror filmet is láthat a közönség - közölték a szervezők az MTI-vel.

A filmhét november 22-én a kortárs spanyol filmkészítés egyik legsikeresebb női szerzője, Icíar Bollaín új alkotásával, a Maixabellel kezdődik. Középpontjában az ETA baszk szeparatista szervezet börtönben ülő terroristájának, és egy egykori áldozat özvegyének találkozása áll. A film női főszerepét Blanca Portillo, a férfi főszerepét Luis Tosar alakítja.

Párkapcsolati kérdéseket feszeget humoros formában a Párcserés játszma című romantikus komédia, amely november 23-án kerül műsorra. Másnap az abszurd humorú Optikai csalódás című filmet mutatják be Carmen Machi és Pepón Nieto főszereplésével, valamint Carla Simón rendező Alcarr?s című játékfilmjét, amely idén elnyerte a Berlinale Arany Medve-díját.

A főleg vígjátékokkal és romantikus filmeket jegyző Dani de la Orden új komédiája, A próba november 25-én kerül vászonra, csakúgy, mint Carlota Pereda Röfi című lélektani horrorja is, amely a Sundance Fesztiválon szerepelt.

November 26-án érkezik a Cristina Campos regényéből készült Lola specialitása című film Benito Zambrano rendezésében, valamint a valós eseményeken alapuló A Földközi-tenger törvénye, Marcel Barrena rendező új alkotása. A napot az Eltitkolt történetek című vígjáték zárja, amely öt véletlenszerűen összefonódó történetet mesél el.

A filmhét utolsó napján A csapat lelke című komédiát és az idei Berlinálén debütált Altatódalt vetítik. Utóbbi Alauda Ruiz de Azúa első nagyjátékfilmje, amely egy érzékeny családi történet a fiatal anyuka szülővé válásáról saját családja körében. A filmet hat díjjal tüntették ki a Malagai Filmfesztiválon.
A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

.