A fiatalok nagy százaléka tart a jövőtől

MTI

2023.04.16. 15:05

Attól, hogy nem keres majd eleget céljai megvalósításához egy kutatás szerint.

A 16 és 30 év közötti korosztály 79 százaléka tart attól, hogy nem fogja tudni megvalósítani az álmait pénzügyi szempontból - derült ki az OTP Bank kutatásából, amelyet a junior célcsoport szokásairól, attitűdjéről készítettek.

Az MTI-hez szerdán elküldött összefoglaló szerint a magyarországi 16-30 évesek döntő többsége úgy véli, hogy sokkal nehezebb a helyzete, mint korábban a szüleiké volt. A fiatalok nem is attól tartanak legjobban, hogy nem lesz munkájuk, hanem attól, hogy nem fognak a céljaikhoz mérten elég pénzt keresni.

A legtöbben 30 éves koruk körül látják realitását egy önálló lakásnak, illetve annak, hogy felkészültek legyenek a gyerekvállalásra anyagi szempontból.

A kutatás szerint a fiatalok attitűdjében nagyon erősen jelen van a megtakarítás szükségességének gondolata, tízből nyolc válaszadó szerint minél hamarabb el kell kezdeni a megtakarítást. A fiatalok több mint fele ténylegesen meg is takarít, jellemzően konkrét célokra. A 16-17 évesek 53 százaléka autóra, a 18-24 évesek több mint harmada lakásra vagy autóra gyűjt.

A kor előrehaladtával a prioritások kissé változnak, a 25-30 évesek 35 százaléka már baj esetére, váratlan helyzetekre tesz félre. Ebből a korosztályból minden harmadik fiatal lakásra gyűjt, amit a lakásfelújítás és az autó követ - áll az OTP Bank közleményében.

A kutatás 600 fős mintán, tavaly november-decemberben készült, online kérdőíves formában. A minta reprezentatív Magyarország 16-30 év közötti lakosságára nem, korcsoport, lakóhely régiója, településtípusa és a válaszadók iskolai végzettsége szerint.

.