Kiss Mari kapta az idén a Psota Irén-díjat

MTI

2024.03.19. 23:20

Psota-díjat először 2017-ben adtak át.

Átadták a Psota Irén-díjat: az elismerést Kiss Mari színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító és örökös tagja vehette át kedden a budapesti Rózsavölgyi Szalonban megrendezett ünnepségen.

Psota Irén (1929-2016) emlékére Almási Éva, a nemzet színésze hozott létre alapítványt, amely minden évben díjat adományoz annak a színésznőnek, akinek színpadi sokszínűsége, tehetsége, kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltónak bizonyulnak. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nevét viselő díjra minden magyarországi színház állíthat jelöltet - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Psota Irén-díj egy ezüstplakett, amelyen a Madách Színház legendás művésznőjének aláírása és kedvenc bohóca látható. A plakettet Rosta Péter grafikus tervezte és Tóth László ötvösművész készítette. Az idén hetedik alkalommal átadott díjjal pénzjutalom is jár.

A közlemény szerint a díjátadó ünnepségen összegyűltek Psota Irén pályatársai és tisztelői, felidézték Psota Irén színes egyéniségét. Az eseményen a kuratórium nevében Hegedűs D. Géza színművész, rendező mondott köszöntőt, az elismerést Básti Juli színművész adta át. A díjazottat Balázsovits Edit színművész méltatta.

Mint felidézték, Almási Éva akkor határozott úgy, hogy létrehozza az alapítványt és a díjat, amikor 2016-ban a nemzet színészéve választották Psota Irén helyére.

A Psota-díjat először 2017-ben Hegyi Barbarának, majd 2018-ban Hernádi Juditnak, 2019-ben Für Anikónak, 2021-ben Takács Katalinnak, 2022-ben Molnár Piroskának, tavaly pedig Szirtes Áginak ítélték oda. A díjat 2020-ban a járványhelyzet bizonytalansága miatt nem osztották ki.

A Psota-díjat odaítélő kuratórium tagjait az alapító, Almási Éva kérte fel, köztük van Básti Juli színművész, Hazai Kinga ügyvéd, az alapítvány elnöke, Ágoston Attila üzletember, Hegedűs D. Géza színművész és Langer János ügyvéd.

Kiss Mari Jászai Mari-díjas színművész 1975-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán kapott diplomát, majd a Madách Színházhoz szerződött, 1991 és 2008 között szabadúszó volt, 2008-ban pedig a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja lett. Számos jelentős színpadi alakítás mellett sok filmben is játszott.

.