Véget érnek a karácsonyi ünnepek, ilyenkor szokás leszedni a karácsonyfát.
Január 6. vízkereszt, a karácsonyi ünnepkör végét jelzi, ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.
Sok néphagyomány kapcsolódik a vízkereszthez, például a háromkirály-járás, amikor a bibliai háromkirályokat - Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt - megszemélyesítők házról házra mentek, énekeltek és köszöntötték a háziakat.
Ilyenkor került sor a házszentelésre is. A házra felírták a háromkirályok nevének kezdőbetűit és az aktuális évszámot, ezzel kívánták megvédeni a portát és lakóit minden rossztól. (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit, vagyis idén a 20 + G + M + B + 25 feliratot.)
Rendkívüli jelentőséget tulajdonítottak a szentelt víznek is. Ezzel hintették be azokat, akik útra keltek, a gyermeket váró asszonyokat, a vajúdó nőket, az újszülötteket, a lakodalomba indulókat, a haldoklókat és a halottakat is.
Az utóbbi években ismét előtérbe került, erősödött a házszentelés hagyománya.
A többi fontos naphoz hasonlóan vízkereszthez is kapcsolódik időjárás-jóslás, eszerint, ha január 6-án hideg volt, korai tavaszt vártak. Továbbá
Az ünnephez kötődő szokások közül ma már csak az él, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.