A Karitász azt kéri, hogy aki teheti, csatlakozzon az általa biztosított 2 millió forint értékű gyorssegélyezéshez.
Azonnali segélyprogramot és adománygyűjtést hirdet a Katolikus Karitász az erdélyi árvízi veszélyhelyzetre való tekintettel – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Mint írták, Kovászna megyében számos települést öntött el a víz, több száz embert kellett kitelepíteni, és jelentős anyagi károk keletkeztek. Tájékoztatásuk szerint a Tatrang, a Kovászna-patak és a Feketeügy vízszintje több helyen kritikus szintre emelkedett. Egyes gátak meggyengültek, víztározók telítődtek, helyenként átszakadtak a védőgátak – ismertették, hozzátéve: több helységben kitelepítésekre volt szükség, több száz ember kényszerült otthona elhagyására, akiket sportcsarnokokban és ideiglenes helyszíneken helyeztek el.
A Karitász azt kéri, hogy aki teheti, csatlakozzon az általa biztosított 2 millió forint értékű gyorssegélyezéshez - hangsúlyozták, hozzátéve: legfőbb céljuk, hogy a gyorssegély mellett hosszabb távú támogatást is biztosítsanak a lakosságot érintő helyreállítási munkák során.
Közölték: a beérkező adományokkal a Katolikus Karitász – Caritas Hungarica az Erdélyben működő Gyulafehérvári Karitásszal együttműködve segíti a helyreállítási munkálatokat, valamint a károsult családokat és közösségeket. A helyzet fokozódását figyelembe véve katasztrófahelyzeti csapattal, falszárító gépekkel, fertőtlenítőszerekkel és élelmiszeradománnyal is készülnek, továbbá minden olyan eszközzel, amivel az ideiglenes lakhatást megkönnyíthetik az érintettek számára - fűzték hozzá.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a következő néhány nap különösen kritikus a vízhozam további várható emelkedése miatt.
A Katolikus Karitász kiemelte: a károsultakon a 1356-os adományvonalon lehet segíteni, minden hívás 500 forint támogatást jelent. Ezen kívül a www.karitasz.hu oldalon, a "Vészhelyzeti segítségnyújtás" megjelöléssel is lehet anyagi támogatást küldeni, banki átutalással a Karitász központi számlaszámára: Raiffeisen Bank – 12011148–00124534–00100008 (Közlemény: "Árvíz – Kovászna").