Pápaválasztás - Ismét fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből

MTI

2025.05.08. 12:37

Második körben sem sikerült a pápaválasztás.

Ismét fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön nem sokkal 12 óra előtt, vagyis második körben sem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

A sikeres pápaválasztáshoz kétharmados többség szükséges, vagyis a katolikus egyház 267. vezetőjének megválasztásához a 133 bíborosból 89-nek a szavazatára van szükség.

A csütörtöki napon összesen akár négy szavazási fordulót is tarthatnak.

A hatóságok jelentése szerint mintegy 12 ezer hívő várta az első szavazási forduló eredményét a Szent Péter téren.

A szerdán megkezdődött konklávéra a 133 bíboros kettesével vonult be a Sixtus-kápolnába a Mindenszentek litániáját énekelve. A litánia és az ezt követő egyházi ének a szenteket és a Szentlelket kéri fel arra, hogy segítsenek a bíborosoknak új vezetőt találni az 1,4 milliárd hívővel rendelkező katolikus egyház élére.

A bíborosi testület dékánja, Giovanni Battista Re, aki kora miatt már nem vesz részt a pápaválasztó konlávén, csütörtök délelőtt azt mondta, bízik abban, hogy még ma felszáll a fehér füst a kápolna tetején elhelyezett kéményből, vagyis sikerült megválasztani az új egyházfőt.

Re bíboros a megválasztandó pápáért bemutatott misén a konklávé előtt arról beszélt hogy az új pápának elő kell segítenie az egyházon belüli összetartást és egységet.

A 91 éves bíboros prédikációjában arról is beszélt társainak, hogy a konklávé a legmagasabb emberi és egyházi felelősséget jelenti, és az új pápa kiválasztásakor félre kell tenniük "minden személyes megfontolást", és "csakis az egyház és az emberiség javát" kell szem előtt tartaniuk.

A konklávét több mint 4000 rendőr biztosítja, a helyszínen van a polgári védelem több mint háromezer önkéntese és jelen van kétezer tűzoltó is.

A konklávé idejére a Vatikán feletti légteret lezárják, a közeli metró- és vasútállomásokon megerősítik az ellenőrzéseket, a hatóságok pedig drónellenes rendszerrel és jelzavarókkal blokkolják a kommunikációt a bíborosok és a külvilág között, mióta beléptek a kápolnába.

A Vatikán falai mögött a pápaválasztó bíborosok biztonsági felügyeletét már a pápai állam biztonsági emberei és a Svájci Gárdisták látják el.

 

.