A 2025-ös nyaralás legjobb úti céljai Magyarországon.
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, a szállástípusok közül pedig az apartman legkelendőbb - közölte a Szallas.hu portál az MTI-vel pénteken.
Az előfoglalási adatok szerint a vendégek többsége két éjszakára foglalt szállást nyárra, a foglalások közel háromnegyede nem haladja meg a 170 ezer forintot - tették hozzá.
A legnépszerűbb belföldi úti célok közötti toplistán Eger a harmadik, majd Balatonfüred, Gyula és Hajdúszoboszló következik, valamint Szeged, Pécs, Nyíregyháza és Balatonlelle is bekerült a tíz legnépszerűbb település közé.
A régiók között a Balaton térsége vezeti a mezőnyt: a foglalások harmada ide érkezett - derül ki a Szallas.hu adataiból.
A második helyen Észak-Alföld áll 15 százalékkal, majd a Dél-Alföld következik. A Budapest-Közép-Dunavidék régió a foglalások közel tizedét adja. Ezt követi a Nyugat-Dunántúl és Észak-Magyarország, egyaránt 8-8 százalékos aránnyal - ismertette Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. A Dél-Dunántúl 7 százalékban, Közép-Dunántúl 6 százalékban részesült az előfoglalásokból, míg a Tisza-tó térsége 4 százalékos részesedéssel zárja a sort.
A nyárra rögzített foglalások közül a legtöbb 70 ezer forint alatti értékű, ami a foglalások 39 százalékát jelenti. További 37 százalék esik a 70 és 170 ezer forint közötti értékkategóriába, így a foglalások közel háromnegyede nem haladja meg a 170 ezer forintot.
A szállástípusok között országosan az apartmanok vezetnek, ezek teszik ki az előfoglalások több mint harmadát. A második legnépszerűbb típus a hotel, a harmadik a vendégház. Minden nyolcadik foglalás panzióba szól. Egyéb lehetőségek, villák, kempingek aránya 5 százalékot tesz ki a Szallas.hu adatai szerint.