Mindenszentek és halottak napja ősi keresztény ünnepek. Történetük, jelentésük és magyar népszokásaik máig élnek. Olvasd el a legfontosabb tudnivalókat.
Mindenszentek és halottak napja a keresztény világ legmeghatározóbb emlékező ünnepei. Temetőlátogatás, gyertyagyújtás, történelmi hagyományok és népi hiedelmek egy helyen.
A keresztény világban november 1. mindenszentek, november 2. pedig halottak napja. Bár a két ünnep szorosan összekapcsolódik, eredetük és jelentésük különbözik.
Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) az üdvözült lelkek emléknapja, amelyet a 4. században még pünkösd után tartottak. A 8. században került át november 1-jére, majd 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével vált a katolikus egyház hivatalos ünnepévé.
A protestáns hagyományban ekkor az összes elhunyt lelkre emlékeznek.
A halottak napját Szent Odiló clunyi apát vezette be 998-ban, és a 14. századtól vált általános egyházi emléknappá. A katolikus tanítás szerint az élők imával és gyertyagyújtással a tisztulás állapotában várakozó lelkekért közbenjárhatnak.
A két naphoz évszázadok óta mélyen gyökerező hagyományok kötődnek.
A legelterjedtebb szokások:
Sírgondozás és koszorúzás
Gyertyagyújtás, amely az örök világosság jelképe
Imádság a temetők nagy keresztjénél
Harangozás az elhunytakért
Népi hiedelmek szerint:
ezen az éjszakán a halottak lelkei hazalátogatnak,
a fény segít nekik „eligazodni” és visszatalálni sírjukhoz,
a családok egyes vidékeken ételt is készítettek számukra, vagy a szegényeknek adakoztak helyettük.
Bukovinában még ételt is vittek a temetőbe, hogy a halottak „szívesen maradjanak lakhelyükben”.
Magyarországon 2000 óta újra munkaszüneti nap. A legtöbben temetőlátogatással, mécsesgyújtással és csendes megemlékezéssel töltik.
A mindenszentek előtti estén tartott halloween az angol All Hallows’ Eve kifejezésből ered. Ősi kelta halotti ünnep maradványa, amely a kóbor lelkek éjszakájához kapcsolódott, ám mára világi, főként szórakoztató jellegű eseménnyé vált.
Mindenszentek és halottak napja ma is a legfontosabb emlékező ünnepeink közé tartozik, amikor elhunyt szeretteinkre, a mulandóságra és az örök életbe vetett reményre irányul a figyelem. A mécsesek fénye nemcsak a sírokat, hanem az emlékezők lelkét is beragyogja.