Vitrinjében a két Oscar-díj mellett tíz Grammy-díj, öt Emmy-díj és egy Tony-díj sorakozik.
Egészségi problémák miatt kénytelen volt lemondani részvételét Barbra Streisand a 79. Cannes-i Nemzetközi Fesztiválon, amelynek szombati záróünnepségén tiszteletbeli Arany Pálma-díjat vett volna át.
"Orvosaim tanácsára, miután a térdsérülésem utáni lábadozásomat folytatom, sajnos nem tudok idén részt venni a cannes-i fesztiválon"
- idézte az amerikai sztárt közleményében a fesztivál.
A szervezők jelezték, hogy a fesztivál szombaton mindenképpen meg kíván emlékezni a 84 éves színésznőről, énekesnőről, rendezőnőről, akinek "gyors felépülést" kíván.
"Nagyon megtisztelő, hogy megkapom a tiszteletbeli Arany Pálmát, és alig vártam, hogy megünnepeljem a 79. fesztivál kiemelkedő filmjeit"
- mondta Barbra Streisand.
"A legőszintébben köszönöm a fesztiválnak, valamint mindazoknak, akik továbbra is támogatják és képviselik a filmművészetet" -
tette hozzá.
A cannes-i elismerés sokadik lesz az énekesnőként, színésznőként és rendezőként is elismert amerikai művész gazdag gyűjteményében, aki azon kevesek egyike, akik a showbiznisz mind a négy nagy kitüntetését megkapták.
Vitrinjében a két Oscar-díj mellett tíz Grammy-díj, öt Emmy-díj és egy Tony-díj sorakozik, így azon nagyon kevesek egyike, akik magukénak mondhatják a film, a zene, a színpad és a televízió legrangosabb kitüntetését.
Emellett van még kilenc Golden Globe-díja is, ezzel Meryl Streep mellett csúcstartó, továbbá első nőként kapta meg a rendezői Golden Globe-díjat a Yentl című filmért.