Az érintettek között magyar turisták is vannak és sok mindenre kell ilyenkor figyelni.
A horvát erdőtüzek károsultjainak a rendkívüli helyzetben érdemes minél hamarabb felvenniük a kapcsolatot az utasbiztosítást nyújtó biztosító asszisztencia szolgálatával, mert az egyes biztosítások között jelentős különbségek lehetnek abban, hogy milyen költségeket térítenek meg - hívták fel a figyelmet a Pannon-Safe Biztosítási Alkusz szakértői az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben.
Felidézték: a Horvátországban pusztító erdőtűz miatt turistákat és helyi lakosokat kellett evakuálni, a lángok pedig lakóépületeket és gépjárműveket is elértek, az érintettek között magyar turisták is vannak.
A közleményben kifejtik: ha az erdőtűz következtében a biztosított megsérül, égési sérülést vagy füstmérgezést szenved, az utasbiztosítás fedezi a sürgősségi orvosi ellátás és – szükség esetén – a betegszállítás költségeit a szerződésben meghatározott feltételek és limitek szerint. A tűzben megsemmisült vagy megsérült személyes tárgyakra a poggyászbiztosítás nyújthat fedezetet, a biztosítási limitre, tárgyankénti korlátozásokra és kizárásokra tekintettel.
Összetett kérdésnek nevezik, hogy megtéríti-e a biztosító az evakuálás, az idő előtt elhagyott szállás, az új szállás vagy a korábbi hazautazás költségeit, mivel nincs minden utasbiztosításra érvényes válasz.
Van olyan konstrukció, amely bizonyos rendkívüli eseményekhez kapcsolódó többletköltségekre is tartalmaz fedezetet, más biztosítások viszont korlátozzák vagy kizárják a természeti katasztrófával, vis maior helyzettel összefüggő szolgáltatásokat.
Azt javasolták, hogy az érintettek még a jelentősebb kiadások vállalása előtt hívják fel a kötvényen található 24 órás asszisztencia telefonszámot, és egyeztessék a biztosítóval, hogy az adott szerződés alapján milyen szolgáltatásra jogosultak. A számlákat, hatósági dokumentumokat, szállásadó értesítését és a károkról készült fényképeket érdemes megőrizni - írták.
Mivel Horvátországba a magyar turisták döntő része saját gépkocsival utazik, ezért különösen fontos különbséget tenni az utasbiztosítás mellé kötött gépjármű-asszisztencia és a CASCO biztosítás között.
Az autós asszisztencia alapvetően segítségnyújtási szolgáltatás: például műszaki meghibásodás vagy defekt, illetve a feltételekben meghatározott "menetképtelenség" esetén megszervezheti a helyszíni segítséget, vontatást, esetenként továbbutazást vagy szállást. Nem arra szolgál, hogy megtérítse a gépkocsinak a tűz miatt keletkezett több millió forintos kárát - húzták alá.
Kiemelték: ha az erdőtűz megrongálja vagy teljesen megsemmisíti az autót, a járműben keletkezett tűzkárra megfelelő CASCO biztosítás nyújt fedezetet, annak szerződési feltételei, önrésze és kizárásai szerint.
Rendkívüli helyzetben nemcsak a biztosítóhoz, hanem a magyar konzuli szolgálathoz is érdemes fordulni - jelezték a szakértők. A konzulátus a helyi hatóságokkal kapcsolatot tartva segítséget és tájékoztatást tud adni egyebek között az evakuálással, a biztonságos területre jutással és a hazautazási lehetőségekkel kapcsolatban.
A biztosító és a konzuli szolgálat feladata ugyanakkor eltérő: a biztosító a szerződésben vállalt pénzügyi és asszisztencia szolgáltatásokat nyújtja, míg a konzuli szolgálat elsősorban a bajba került magyar állampolgárok tájékoztatásában és konzuli támogatásában tud segíteni.
A Pannon-Safe azt javasolja az Omiš környékén vagy más, tűzzel érintett horvátországi területen tartózkodó magyar turistáknak, hogy mindenekelőtt kövessék a horvát hatóságok utasításait, és evakuálási felszólítás esetén ne próbáljanak a szálláson maradni vagy oda visszatérni.
Biztonságos helyre érkezve vegyék fel a kapcsolatot utasbiztosítójuk 24 órában hívható asszisztencia szolgálatával, nagyobb költség vállalása előtt egyeztessenek a biztosítóval, dokumentálják a keletkezett károkat, és őrizzék meg a számlákat. Ha gépjárművük is megsérült, a CASCO-biztosító felé is mielőbb jelentsék be a káreseményt.