Dragomán György új novelláskötetében a testvéri kapcsolatokról, a szabadságról, a felelősségről és az élet sorsfordító pillanatairól mesél.
Megjelent Dragomán György legújabb novelláskötete, az Igazat kérdezni, amely az Oroszlánkórus és a Rendszerújra után egy trilógia harmadik darabja. Az író ezúttal a testvéri kapcsolatokról, a szabadságról, a felelősségről és az élet sorsfordító pillanatairól mesél. A Magvető Kiadónál megjelent könyvet öccsének ajánlotta, a történetek megszületéséről pedig személyes emlékeket és különös alkotói élményeket is megosztott.
Igazat kérdezni címmel jelent meg kedden Dragomán György új novelláskötete, a trilógia harmadik darabja, amelynek írásakor elmondása szerint az foglalkoztatta, hogy egy kis történetnek hogy lehet maximális súlya.
Az új kötetet öccsének ajánlotta, aki nagyon közel áll hozzá. A címadó, Igazat kérdezni novellaciklusban sikerült először úgy írnia egy nagyon szoros testvéri kapcsolatról, ahogy mindig is szeretett volna, és bár nyilván nem róluk szóltak ezek a történetek, mégis úgy érezte, hogy ez a könyv az öccséé - mondta el az író az MTI-nek.
"Különböző alkatok vagyunk, én vagyok az, aki otthon ül és ír, ő az, aki kiugrik ejtőernyővel. Ez így volt gyerekkorunkban is. Magasabbra mászott a fán, mint én, pedig négy évvel fiatalabb volt nálam. Kilenctől 15 éves koromig mindent együtt csináltunk, mert nagyon gyorsan eltűnt közöttünk a korkülönbség. Jó testvérek vagyunk, intenzív, édes évek voltak, de közben meg nagyon nehéz évek is, mert akkor vándoroltunk ki" - idézte fel, hozzátéve, hogy utólag is sokat köszönhet öccsének.
Az új kötet tulajdonképpen az Oroszlánkórus és a Rendszerújra című két korábbi novellagyűjteményének testvére.
"Azért az a címe, hogy Igazat kérdezni, mert ha igazat kérdezel, akkor muszáj vagy válaszolni. És ha egy könyv igazat kérdez, akkor arra te is és a körülötted lévő világ is válaszolni fog" - magyarázta.
A Magvető kiadónál megjelent könyv borítóját Pintér József készítette. A fekete háttér előtt színes narancsokkal zsonglőrködő kezek A gonoszgravi című szatirikus hangú novellára utalnak.
"Erősen foglalkoztat, hogy egy kis történetnek hogy lehet maximális súlya. A játék a gravitációval valójában komoly játék, mert a gravitáció komoly, súlyos erő. Attól, hogy ez egy játékos könyv, nagyon súlyos történetek is vannak benne" - mutatott rá Dragomán György.
Mint megjegyezte, nem véletlenül lett sötét a borító. Nyomasztotta a pandémia, majd az ukrajnai háború kirobbanása, és ennek az egymást követő "két durva sorscsapásnak", amelyek alatt ez a kötet nagyjából megszületett, ott van a lenyomata olyan novellákban, mint a Hajdina vagy a Disznó. "Az ember nem azonnal reagál, idő kell ahhoz, hogy ezek a kérdések tisztázódjanak benne" - mondta.
A kötetet a Hazudok című Karinthy-homage indítja. "Kezdetben voltak a betűk..." - írta Karinthy, "Kezdetben volt a bokán rúgás..." - írja Dragomán, aki nem titkolja, hogy előbb tanult meg verekedni, mint olvasni. "Karinthy nagyon fontos nekem. Minden, amit írt, nagyon közel áll hozzám" - mesélte, felidézve azt a pillanatot, amikor rájött, hogy erről a novellájáról fog írni, mert neki is meghatározó élménye, amikor gyerekként először szembesült saját fantáziája erejével.
"Az óvónéni kiültetett a többiek elé, és amíg intézte a dolgait, nekem mesélni kellett, mondjuk a Szélkötő Kalamónát, ami egy sárkányos mese, de egy idő után rájöttem, hogy én tovább is tudom. Elkezdtem olyan meséket mondani, amelyeket én találtam ki, tulajdonképpen akkor lettem író."
A novella címe Hazudok, de valójában nem hazudik, hanem mesél. "Egy fikciós történet többet tud mondani, mint egy igaz történet. Ennek a szépségét láttam meg Karinthyban is" - mondta.
Több novellája szól arról, hogy az ember hogyan próbál felülkerekedni a saját sorsán, és a felelősség kérdése is foglalkoztatta. "Mindenben, amit írok, a szabadság érdekel. Ebben a könyvben a szabadság nagyon erősen összekapcsolódik a felelősséggel. Az a kérdés, hogy mi az ami tőled függ, mi az amit megtehetsz, mit jelent szembenézni önmagaddal."
Az élet értékével szembesíti az olvasót a Tartozás vagy a Testlabirintus című novellájában.
"Az a vezércsillagom, hogy minden perc drága. Hogy ez mennyire így van, azt csak akkor tudjuk meg, ha történik valami. Ebben a könyvben sokszor van szó arról, mikor hirtelen minden megváltozik. Abból a pillanatból ki kell bomlania egy ember életének" - mondta az író.
Hozzátette, hogy egy elmúlt pillanat intenzitását keresi a Negatív című rövid írásában.
"Látod a múlt képeit, de nem tudsz már visszamenni, nem lehet fejben időgépet építeni. A képkocka már nem a valóság, de ahogy a negatív éles széle elvágja az ujjad, az emlékezés fájdalma ott kell legyen abban a pillanatban."
Megjegyezte, hogy egy kicsit vers is ez a novella, először engedte meg magának, hogy költői szövegek is legyenek a kötetben.
Dragomán György új novelláskötete olyan, mint egy összművészeti alkotás, tele képekkel, zenével, hangokkal. Alapvetően minden, amit ír, valamilyen festményből, elképzelt képből vagy intenzív hangélményből születik.
A könyv utolsó novelláját Reigl Judit Hidrogén, proton, fém című festménye ihlette, amelyről egy mikroszkóp alá tett tárgylemez jutott az eszébe. "Elgondolkodtam rajta, hogy ki nézi ezt a mikroszkópot, mit lát és miért nézi." A kép ugyanakkor egy lepkeszárnyra is emlékeztette. A novella már kész volt, mikor rákeresett az írásban szereplő lepke latin nevére, és csak akkor derült ki, hogy a kiválasztott példány az Argynnis pandora.
"Ez az írás csodája, mert ez a történet arról szól, hogy valaki tényleg Pandóra szelencéjét feszegeti. Ilyenkor az ember elgondolkozik azon, hogy arról is lehetne egy novellát írni, hogy miért választ ki engem ez a festmény, és miért választott engem ez a lepke."
Érzése szerint potenciálisan egy utolsó pillanatban vagyunk.
"Ez egyszerre a legoptimistább és a legpesszimistább könyv, amit valaha írtam. Ennek az iszonyatos kettőssége rezonált bennem: a legvidámabb szövegeimnek lett durva vége, és a legdurvábbaknak kicsit vidámabb" - fogalmazott.
Mint megjegyezte, a kötetet úgy szerkesztette, mint egy regényt, de bárhol el lehet kezdeni olvasni. A könyv vége azonban az utolsó novella utolsó mondata, amely szerinte a reményről szól, és a maga pesszimizmusával egy optimista mondat: "Hinni akarom, hogy amin dolgozom, az igazából, a dolgok lényegét tekintve, mégiscsak hiábavaló".