Aláírták a szombathelyi járási hivatalról szóló megállapodást

2012.10.31. 17:00

Logikusnak logikus, de megtanultunk óvatosnak lenni.



A személyi ügyeket tárgyaló zárt önkormányzati ülés miatt a meghirdetett időponthoz képest közel másfél órával később került sor szerdán Szombathely és a Vas Megyei Kormányhivatal közötti, a Szombathelyi Járási Hivatal kialakításáról szóló megállapodás aláírására.

Puskás Tivadar és Harangozó Bertalan


Miközben várakozás közben az újságírók és fotósok békésen nyomkodták okostelefonjukat a sajtóteremben, az Alon tudósítójának az jutott eszébe, hogy ennyi idő alatt komoly mennyiségű hasznos munkát is végezhettünk volna, példának okáért a 86-os építkezésénél biztosan elkelnének a szorgos kezek.

Tiszta sor, hogy nincs jól megszervezve az ország.

A járások kialakítása elvileg épp azt a célt szolgálja, hogy jobban szervezett legyen, legalábbis közigazgatási értelemben.

De mi megtanultunk óvatosak lenni.

Mindenesetre az aláírás előtt  Harangozó Bertalan részletesen ecsetelte a döntés hátterét.

A Vas megyei kormánymegbízott szerint az átszervezés lényege, hogy az eddig a jegyzőkhöz tartozó feladatok egy része az államhoz kerül át, a hatékonyság a racionalitás és az átláthatóság jegyében.

Az önkormányzatok, pontosabban a jegyzőségek többsége jól végezte a dolgát, ugyanakkor vannak a „tragikus, dehonesztáló és kétségbe vonható minőségű” példák is – hangzott el.

Logikusnak logikus, de megtanultunk óvatosnak lenni.


Harangozó Bertalan szerint két évtizedig a dezintegráció jellemezte a magyar államigazgatást. Minden megyében 36 szervezet működött ezekre a feladatra, egymástól függetlenül, koordinálatlanul. Például magáningatlanokat béreltek, miközben az államnak, az önkormányzatoknak ingatlanjai voltak kihasználatlanul. „Ennek véget kell vetni, ez nem normális” – mondta a kormánybiztos, hozzátéve, hogy a járási rendszer kialakítása az általános átszervezés része, ami az állampolgárok javát szolgálja.

Aztán Puskás Tivadar és Harangozó Bertalan aláírta a megállapodást.

Az ellenzék nem volt jelen az eseményen.

Mit tartalmaz a megállapodás?

Szombathely város önkormányzata ingyenesen használatba ad bizonyos ingatlanokat és ingatlanrészeket.  A Petőfi Sándor utcai gyámhivatal épületét januártól kizárólag a járás használja majd, melyet kistafírungolnak eddig a városhoz tartozó dolgozókkal, ingóságokkal és infokommuniációs eszközökkel is.  A járási bérli majd a Bejczy utcai okmányirodát is, ahol szintén járási dolgozók lesznek majd.

Mi lesz a járások feladata?

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Sajtóirodája által kiadott anyag a következőket mondja.

A járási hivatalok feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása lesz, amelyeknek nagy részét eddig a jegyzők látták el.

A legtöbb feladatot az okmányirodáktól átvett ügyek fogják jelenteni a járási hivatalok számára. Mivel az okmányirodák 2013. január 1-jétől a járási hivatalok törzshivatalának szervezeti egységeiként működnek tovább, így (a fővárosban működő Központi Okmányiroda kivételével) valamennyi okmányiroda a járási hivatalokhoz kerül, az ott foglalkoztatott köztisztviselőkkel együtt. Az eddig a települési önkormányzatok által ellátott okmányirodai feladat tehát a járási hivatalok feladata lesz. Ezek nagy részét a személyi adat- és lakcímnyilvántartással, útlevél-igazgatással és a közlekedési igazgatással kapcsolatos feladatok adják.

A tervek szerint 2013 végére az okmányirodák bázisán alakítják ki a kormányablak-rendszert.  … Az ügyfelek dolgát nagyban megkönnyíti majd, hogy 2013 januártól a járási hivatalok okmányirodái országos illetékességgel fogják ellátni feladataikat.

A járási kormányhivatalokhoz kerülnek a helyi igazgatáson túlmutató ügyek, mint pl. egyes szociális igazgatási, az okmányirodai és a gyermekvédelmi- és gyámügyek. A gyámhivatalok a járási hivatal szakigazazási szervként, járási gyámhivatal néven folytatják munkájukat. A szociális igazgatási ügyek egyharmada is a járási hivatalokhoz fog tartozni.

A gyámhivatalokhoz hasonlóan a munkaügyi kirendeltségek, a népegészségügyi intézetek, a körzeti földhivatalok és az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok is a járások szakigazgatási szerveiként végzik majd feladataikat.
Ugyancsak a járások látják majd el szinte kizárólagosan majd a kommunális igazgatással (pl. temetőengedélyezés), a menedékjogi ügyekkel kapcsolatos feladatokat.

Csak azok az ügyek maradnak a jegyzőknél, amelyekhez a helyi viszonyok ismerete elengedhetetlen, vagy amelyekben országosan nem egységes szabályozás és helyi mérlegelési lehetőség is van. Ilyenek pl. a helyi adóval összefüggő igazgatási, az anyakönyvi és állampolgársági ügyek, a települési polgári védelmi, katasztrófa igazgatási feladatok. Továbbá az ipar- és kereskedelmi igazgatási, a birtokvédelmi feladatok, a hagyatéki eljárás, a nem alanyi jogon járó szociális ellátások, a távhőszolgáltatási kérdések, a helyi védettséggel összefüggő környezet- és természetvédelmi, a veszélyes ebek nyilvántartásával összefüggő feladatok, az óvodáztatási támogatás.


Közgyűlési vita: szóra sem érdemes

Az Alon tudósítójának volt szerencséje belenézni a közgyűlési döntést megelőző vitába, ahol nagy meglepetések nem érték, így arra is volt ideje, hogy a hosszúra nyúlt érvek és ellenérvek alatt rájöjjön, hogy a városháza automatájából hogy lehet 80 forintért cukor nélküli kávét csapolni. 

Közgyűlés, Szombathyel


A Fidesz szerint nemcsak jó, de „történelmi jelentőségű” a megállapodás, míg az ellenzék szerint diktátumról, jogsértésről és a városi tulajdon elkótyavetyéléséról van szó.

Sajnos a baloldalnak annyira sikerült inflálnia magát az utóbbi egy évtizedben, hogy amikor igaza van, akkor sincs igaza, a kormánykoalíciós hatalmi dózer eddig meg leginkább csak a lelkes bontásig és a földmunkáig jutott; két és féléves munka nyomán nem ártana, ha valami konkrét eredmény is látszana már.  Ugyanez a megállapításunk érvényes a járásokra is.

Közgyűlési jegyzetem
Ennyi és ilyen lett a közgyűlési jegyzetem


A közgyűlés 15 igen, 5 nem és 1 tartózkodás szavazattal támogatta a megállapodást.

Majdnem elfelejtettük: a 80 forintos kávé is a vita szintjén volt.

.