Alapos takaréklángra tették a Zala Megyei Önkormányzatot

2012.02.07. 17:18

Rendkívül takarékosan működik a Zala Megyei Önkormányzat, bizottságai számának és a vezetői szintek csökkentésével a béreken is megtakarításokat ért el.

Rendkívül takarékosan működik a Zala Megyei Önkormányzat, bizottságai számának és a vezetői szintek csökkentésével a béreken is megtakarításokat ért el - jelezte a megyegyűlés költségvetésének keddi tárgyalásakor a zalai közgyűlési elnök.

Manninger Jenő (Fidesz-KDNP) kifejtette: az állami költségvetés a zalai közgyűlésnek idén csaknem 222 millió forint támogatást biztosít, amelyet intézményfenntartásra és az alkalmazottak fizetésére fordítanak. Rendkívül takarékos a megyeháza működése, ez egyebek mellett a bizottságok száma csökkentésének és a vezetői szintek szűkítésének az eredménye.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a területfejlesztéssel bővülő megyei feladatkör ellátása külső erőforrásokat is igényel, szükség lesz pályázati forrásokra és a tartaléknak képzett összegekre is. További feladatbővítések esetén pedig további forrásokra is számít a megye.

A kedden többséggel elfogadott költségvetési rendelet szerint Zala megye önkormányzata 829 millió forintból gazdálkodhat 2012-ben. Az állami támogatáson felüli jelentős költségvetési forrás az 544,5 millió forintos általános tartalék, amelyet a januártól állami kezelésbe került megyei intézményeknek adott megelőlegezett pályázati önrészek visszatérítése jelent.

A zalai közgyűlés elfogadta azt a tájékoztatót is, amely a megyei önkormányzat konszolidációjának végrehajtásáról szól. A napirendre került előterjesztés szerint a 2004-től folyamatosan csökkenő működési bevételekből fakadó hiányt nem lehetett kizárólag intézményi átszervezésekkel, létszámcsökkentésekkel, illetve folyószámlahitel felhasználásával finanszírozni, ezért vált szükségessé kötvény kibocsátása.

Az önkormányzat tavaly december végén írt alá egy-egy háromoldalú megállapodást két pénzintézettel, valamint az Állami Adósságkezelő Központtal, amely szerint az összesen 20 millió svájci frank értékű kötvényből még vissza nem fizetett mintegy 19,4 millió frank fizetési kötelezettséget a magyar állam vállalta át. Az önkormányzatnak egyéb tartozása nem volt, a korábban igénybe vett 700 millió forint folyószámlahitelt az önkormányzat a múlt év végén visszafizette.

Az önkormányzat ugyanakkor fontosnak tartotta az intézmények tartozás nélküli átadását, ezért a Zala Megyei Kórháznak 200 millió, míg a többi intézménynek két ütemben 47,9 millió forintot biztosított. Az önkormányzat decemberben szintén az intézményi tartozásállomány csökkentéséhez az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok "önhiki" támogatásában is részesült, s ezt a csaknem 144,2 millió forintot közvetlenül a Magyar Államkincstár utalta el a szállítóknak.
 

.