ALON-portré: Ekler Dezső – Építész az élvonalból

Ekler Dezső Szombathelyen született 1953-ban. Építész diplomájának megszerzését követően néhány évig mesterével, Makovecz Imrével dolgozott együtt. Részt vett az Alessi cég Tea and Coffee Towers projektjében, ismert munkái például a Nagykálló Harangodi Népművészeti tábor, a budapesti Margit Palace irodaház, a péceli általános iskola, a Goethe Intézet és a Krisztina Palace irodaház Budapesten, a somlói Szent Ilona Borászat és a fertődi Esterházy-kastély fogadóépülete.

Ekler Dezső ma Óbudán lakik, a Római-part végén, a Pünkösdfürdő nevű részen, természetesen olyan házban, amit maga tervezett (sokat publikált munkája ez is). Édesanyja és testvére Szombathelyen élnek, így mai is gyakran megfordul a városban. Tervezőként ritkábban, de a főiskolához tartozó EDK-épület például az ő munkája.

 

ALON: Mennyire volt egyértelmű döntés számára, hogy építész lesz?

E. D.: Most készülök Athénba. Korábban sohasem voltam Görögországban... A görögök úgy jönnek ide, hogy tizenkét éves koromban elkészítettem az egész Akropoliszt makettben. Azt hiszem, agyagból, de erről az édesanyámat kellene megkérdezni, biztosan jobban emlékezik.... Gimnáziumba a Nagy Lajosba jártam, Dallos Gyula osztályába, akit nagyon szerettünk és tiszteltünk a következetességéért. Matek-fizika tagozatosok voltunk, ahonnét a fiúk 80 százaléka mérnöknek jött fel Pestre. Ketten-hárman gondoltuk úgy, hogy építészek leszünk, kitűnő tanulók voltunk, valahogy egyértelmű volt a választás. Úgy gondoltuk, hogy nekünk legalábbis jár az építész kar. Valahogy a „tehetetlenségi erő” folytán kerültem tehát erre a pályára.

Emlékszik még arra, amikor megépült az első épület, amit Ön tervezett?

Már egyetemista koromban többet terveztem, Kunszentmiklósra egy bonyolult játszóteret, Kiskőrösre szabadtéri színpadot, és akkor, ahogy mondani szokták, mint akit a mozdony füstje megcsapott... Az első komolyabb megbízatás egy könyvtárbővítés volt, egy csornai származású kollégával, Nagy Tamással közösen. Aztán következett Nagykálló, a táncházas tábor épületei, amelyek sorozatban nagy lökést adtak. Ez még a nyolcvanas években volt, és főleg a Makovecz Imrétől leszármazott munkák voltak, aztán híres épületek lettek.

Mennyire látszik ezeken Makovecz hatása?

Teljesen Makovecz-házak, sőt, ő azt mondta akkor tréfásan, hogy ezek jobb Makovecz-házak, mint amiket ő csinált! Igaz, én a szélsőségekig elvittem a stílusát, és ez már inkább a pop-artos változata volt az ő organikus építészetének.

Mióta dolgozik önállóan?

Lassan húsz éve, a 90-es évek eleje óta. Makoveczé volt az első magániroda Magyarországon, egy húsz fős szövetkezet, aminek az elnökhelyettese voltam. A rendszerváltás után szétrajzottunk, és önálló irodákat nyitottunk.

Visszanézve a régi munkáit, most is ugyanúgy csinálná?

Úgy látom, megállják a helyüket a régiek, igen, de ma már egészen más terveket készítek. A nagykállói önkormányzat nemrégiben kért fel a tábor bővítésére. Gyakorlatilag azt folytattam, amit a 80-as években csináltunk, de ezek mégis teljesen más épületek. Terveztem például napelemmel fűtő fürdőépületet, meg földdel fedett házakat.

Melyik munkájára a legbüszkébb?

Ez nagyon nehéz kérdés. Hivatalból talán azt mondanám, hogy az Alessi-készletekre.

Épp arra, ami nem épület?

De hatalmas elismerést jelent. A világ legjobb húsz építésze közé hívtak meg, úgy, mint a 90-es évekre világszerte jelentős tényezővé lett magyar organikus építészet képviselőjét. Az edénygyártásban az Alessi cég a Mercedes, a BMW... A világ első számú edénygyártója. A legdivatosabb. A specialitása, hogy gyakran építészekkel terveztet. Ebben a meghívásos projektben olyanok mellett vettem részt, akik ma a világon az első számú építészek, mint például az iraki származású Zaha Hadid, a japán Toyo Ito vagy a francia Jean Nouvel. A Tea & Coffee Towers 2000 arról szólt, hogy olyan ideális teáskészletet kellett tervezni, amelynél nem számított, hogy miből, s milyen technológiával készül. Húsz évvel korábban is volt már ilyen projektje az Alessinek, azok az építészek, akik akkor ennek részesei voltak, Aldo Rossi, Robert Venturi, Hans Hollein, ma már a halhatatlanok közé tartoznak. Az általunk tervezett készletek úgynevezett limitált szériában készülnek, 99 példányban, plusz három tervezői példány. Ha rendel egy múzeum, akkor az Alessi külön gyárt belőle.

Mennyit ér egy ilyen készlet?

Az enyém, ami ezüstből készült, úgy négy-öt milliót. A porcelán kávéscsésze, amit később terveztem ugyanennek a cégnek, már megfizethetőbb, 10-15 ezer forint darabja. Lehet venni Ljubljanában, Grazban ugyanúgy, mint Tokióban vagy Londonban is akár, bárhol az Alessi üzleteiben.

Magyarországon?

Szentendrén van egy üzlet, ahol forgalmazzák.

Ön is ebből kávézik otthon?

Nem, de a feleségem barátnője csak ebből iszik, ha hozzánk jön. Ezek egyébként olyan csészék, hogy minden egyes darab alján fel van tüntetve, ki tervezte. Talán furcsa, hogy építészként ezt tartom a legnagyobb eredménynek, de az Alessinél a világ legjobbjai közé tartozni, felér egy Kossuth-díjjal. Erre illik büszkének lenni.

Kanyarodjunk vissza kicsit az épületekhez. Milyennek látja a városainkat?

Rettenetes, milyen ronda lett az ország. Magyarországon valamiért kivágják a lombos fákat, s lassan már csak örökzöldek vannak, ha vannak egyáltalán. Az elmúlt hónapokban is eszméletlen sok fát vágtak ki. Egyes erdőket szinte a tarvágásig, a megújuló energiaforrásokat hasznosító program részeként. Igaz, hogy csak negyven év múlva lesz ott újra erdő... de most volt rá támogatás, még gyorsan, mert kapuzárási pánikban egy utolsó rohamra indultak a tulajdonosok az EU-s támogatásokért. A városokból, és a városokba vezető utak mellől is teljesen eltűnnek lassan a fák. Van egy-két hely az országban, ami kivétel: Csongrád vagy Sárbogárd, ahol valami rejtélyes okból meghagyták a fákat. Csongrádon annyi platánfa van, hogy le van fedve velük a város, mintha egy katedrálisban vagy oszlopcsarnokban járnánk. Gyönyörű és kellemesen árnyékos. Ahogy bemegy az ember egy mai faluba, azt látja, hogy a falu közepén mindig van egy hely, ahol megvannak a régi fák. Ez többnyire a templomkert. De máshol nincsenek lombos fák. Teljesen szét vagyunk esve, nem elég a szegénység, társul hozzá még az elhatalmasodó igénytelenség és rossz ízlés is. Ma olyan Magyarország építészete és városfejlesztése, mintha az elmúlt ötezer évben semmi sem történt volna ezen a téren, olyan mértékű a tanulatlanság. Ahogy eltűnt az irodalmi műveltség, a jólneveltség, a jó modor, ugyanúgy eltűnik a tárgyakhoz fűződő kultúra is. A múlt század húszas-harmincas éveiben például még mindenki, akár polgári, akár parasztember, adott erre is. Az emberek könyveket olvastak, eljártak színházba, és fontos volt számukra, hogy milyen környezetben élnek. De még a nyolcvanas években is. Ma minden összevissza épül. Szétporladt ez a fajta kultúra, ahogy szét van esve az ország szociálisan is. Egy-két üdítő kivételtől eltekintve nem mondható semmi jó.

Mint például?

Nem olyasmikre gondolok, amit építenek, hanem amit véletlenül meghagynak. Véletlenül, persze. Mint ahogy a most felfedezett különös zöld folyosó is kialakult. Négyezer kilométer hosszan, 50-60 kilométer szélességű sáv húzódik Európa szívén át Törökországtól a Horvátországon át egészen fel északra, Finnországig. A magyarországi rész a Göcsejtől a Fertő-tóig. Az egykori vasfüggöny sávja, környéke. Mivel ezt a területet nem bolygatták, nem iparosították, nem kemikalizálták, ezért maradt olyannak, amilyen régen volt. Egy másik, már szomorúbb példa: még tíz éve is lehetett látni az utak melletti pléhkrisztusoknál, kápolnáknál a megmaradt kis ligeteket, orgonabokrokat, két-három koros fát. Mára ezeket a kegyhelyeket is átépítették, a fákat kivágták, leraktak két tuját, azzal nincs gond, nem hullik a levele A Krisztus a kereszten meg ott ég a napon.

Mi a megoldás?

Változtatni már a következő generáció dolga lesz, mi ezen már elvéreztünk. Az ember abban bízik, hogy olyan rossz ma a helyzet, hogy ettől már csak jobb lehet. De kérdés, hogy miből teremtődik majd meg az új, mikor ma a tanárok ennyire alábecsültek... bármelyik országgal összehasonlítva. Ha megnézzük Észtországot vagy Lengyelországot, azt látjuk, hogy ott van társadalmi kohézió: a vallás, a közös múlt. Vannak a társdalomnak alapértékei. Az észteknél, lengyeleknél is ez a gyerek, és az, hogy minden élet számít. Eköré szerveznek mindent, az oktatástól a közigazgatásig. Magyarországon mintha pont fordítva lenne, csak az ember nem számít. Olyan mély hullámba került az ország, és olyan gyorsan, hogy most már csak abban lehet bízni, hogy ez ugyanilyen gyorsan véget is fog érni. Elemezni se érdemes, hogyan kerültünk ide.

Egyébként Ön min dolgozik most?

Épp most épül a Somlón az a borászati fejlesztés, amit szombathelyi tulajdonosok megrendelésére terveztünk. A főút felől alig láthatók majd az épületek, mert föld alatti csarnokok lesznek, mellettük meg mesterséges dombok alá épített apartmanok.

A gyerekei követik a pályán?

A legnagyobb, Ákos 28 éves, ő a pszichológiát választotta. Zsófi huszonöt, ő épp építészdiploma előtt áll. A legkisebb, Artúr még csak 13 lesz, róla még nem tudni, mi lesz belőle (az asztalon heverő tervekre mutat), de mindegyikük ilyen tervrajzokat színezgetett kiskorában, ilyeneket kaptak kifestőkönyv helyett. Ezt nagyon élvezik a gyerekek. Ha olyan ügyfelem van, aki gyerekkel érkezik, mindig kapnak régi terveket meg színes ceruzákat...

Fotó: Bakos Ferenc