Alon-portré: Horváth Edina, porcelánfestő

A soproni Szent Márton-napi vásáron találkoztunk Horváth Edinával, akinek hobbija és szenvedélye a művészet és az alkotás. Bár az árusítást csak mostanában kezdte, de az ökifejezésnek ez a módja már gyermekkora óta hozzá tartozik.

Hogyan kezdődött nálad ez a hobbi?

Már gyerekkoromban is imádtam rajzolni, festeni és barkácsolni. Harmadik osztályos koromban el is döntöttem, hogy Herendre megyek továbbtanulni. Ezt a célomat sikerült megvalósítanom, és ott végeztem el a tanulmányaimat, mint porcelánfestő. Utána nem maradtam ott sokáig, helyette inkább kipróbáltam magam különböző Balaton-menti kerámiaműhelyekben. Aztán Pestre költöztem, ahol szintén kerámiaműhelyekben dolgoztam. Végül ide kerültem Sopronba; itt ismerkedtem meg az üvegfestéssel, olajképekkel és más technikákkal, s nagyjából öt éve vágtam bele a fa termékek készítésébe.

A mai napon is fa árukkal jöttél a rendezvényre. Minden terméked saját készítésű?

Igen, mindegyik. Saját magam vágom ki a formákat fűrésszel, és én is csiszolom le és festem ki őket.

Anyagilag megéri ezt csinálni?

Kezdetben biztosan veszteséges volt, most már összességében megéri csinálni, hiszen valamennyit félre is tudok tenni a bevételből. De az az igazság, hogy annyira szeretem, hogy nem szoktam számolgatni. A mai napig nem vettem rá magamat, hogy az anyagi részét nézzem a dolognak.

Kevés libát látok az asztalodon. Mennyire szoktak illeszkedni a munkáid a rendezvények tematikájához?

Általában figyelek rá, hogy meglegyen az összhang a termékek és a rendezvények között, de most nem akartam kizárólag libákkal készülni. Helyette inkább az ősz és a tél közötti átmenetre helyeztem a hangsúlyt Áruim is ezt tükrözik; a rókától és a töktől kezdve egészen a rénszarvasokig és az angyalkákig minden megtalálható. Meg persze azért hoztam magammal egy-egy libát is.

Mekkora forgalomra számítasz?

Mivel még csak most kezdődött el a Márton-napi vásár, de más most is szép számmal vannak, ezért sok érdeklődőre és vevőre, tehát nagy forgalomra számítok.

Mióta jársz kiállításokra?

Csak idén nyáron kezdtem komolyabban foglalkozni a dologgal, addig igazából csak hobbi szinten barkácsoltam. A soproni kosárházban árultam először, s ez az a helyszín, ahová a mai napig rendszeresen járok. E mellett kisebb óvodás és iskolás eseményeken is részt vettem már. Szeretném, ha több helyre is hívnának, egyelőre azonban magamtól nem jelentkezem külön sehova. De nagy álmom, hogy pár éven belül kijuthassak árusként az eisenstadti karácsonyi vásárra.

Kiknek készíted elsősorban a termékeidet?

Ez nagyon változó. Ezek a holmik egy gyerekhez és egy felnőtthöz is egyformán illenek, éppen ezért keresik őket babáknak, fiataloknak és felnőttek saját maguknak egyaránt. Az ajtódíszeket, használati tárgyakat (mint például a fakanáltartó) és a karácsonyi dísztárgyakat általában az idősebb korosztály kedveli, az ékszerdobozok és nyakláncok a tinédzsereknek készülnek inkább, és persze vannak egészen babás dolgok is a kisebbeknek.

Mi a legfőbb cél, amit ezzel a hobbival és tevékenységgel el szeretnél érni?

Talán azt, hogy olyan dolgokat tudjak alkotni, amik teljesen az én fantáziámból jönnek. Hogy alkotás közben ne kelljen a pénzre gondolnom, sem arra, hogy megveszi-e őket majd valaki. Szeretném általuk magamat megmutatni.

Mit mondanál azoknak, akiknek hasonló hobbijuk van?

Arra bátorítom őket, hogy merjenek ők is belevágni! Szerintem mindenkiben van valami, amiben igazán tehetséges. Az lenne a jó, hogy ha ezt mindenki felismerné magában és tovább fejlesztené. Már a gyermekeimet is úgy nevelem, hogy amit éreznek, azt csinálják, tehát hallgassanak a szívükre. A mai társadalomban különösen szükség van arra, hogy adjunk valamit a világnak, ami igazán belülről jön.