AlteRába Fesztivál 2012 - Jó zenék, jó helyen

2012.07.23. 14:06

Az alon.hu tudósítója az elejétől végigfotózta az idei AlteRába Fesztivált. Beszámoló és rengeteg fotó következik.

A szervezők elégedetten nyilatkoztak, az idei AlteRába a már hagyományosnak
számító látogatottságot hozta. Elkelt minden napijegy, pedig az időjárás nem teljesen kedvezett a fesztiválozóknak.


Katt a képre!

A rendezvényt a változatos zenei kínálat miatt egészen vegyes kultúr-körökből is felkeresték a látogatók, bár a helyszínen szemlélve mintha idén némileg kevesebben lettek volna.

Az AlteRába egyik fő előnye, hogy viszonylag olcsóbban lehet megúszni, ugyanakkor remek előadókat vonultat fel.


Katt a képre!

A fesztivál szerdán a nulladik nappal indult, idén a Hősökre bulizhattak a korán érkezők. Valójában ez minden évben egy családias, ferde este, amikor kicsit összemelegedik a társaság.

A programot szigorúan betartották a szervezők, csupán az Anima Sound System nem jött el, helyette Sub Bass Monster volt, aki törött karja ellenére is elvállalta a hirtelen jött felkérést.

Szerintünk kiemelkedett a mezőnyből a Pannonia Allstars Ska Orchestra és Kiscsillag. Ez utóbbi, az elmúlt évekhez képest némileg új műsorral állt elő, a régi számokat is átdolgozták, de az átvezető Lovasi – Lecsó párbeszédek a szokásos stand-up műfajt időzően zajlottak most is.


Katt a képre!

Az átszerelések között karaoke ment, a koncertek után pedig hajnalig szóltak a közönség által kért számok a kis színpadon.

Napközben az emberek többsége belátogatott Körmendre - ki ételt vett, ki kocsmázni ment -, mindkettőre volt lehetőség. Egy helyi kocsmában már 190 forintért lehetett egy korsó sört kapni, így az hamar népszerű lett a fesztiválozók körében. Amikor pedig az időjárás engedte, ki lehetett feküdni a Rába partra, voltak akik meg is mártóztak az amúgy elég hűvös vízben.


Katt a képre!

Összességében az AlteRába idén is remekül zárult. Jó zenék voltak jó áron, de talán a legnagyobb erőssége még mindig a családias hangulat. Nincsenek zűrös alakok, sőt, aki a környéken lakik annak szinte mindenki ismerős már valahonnan. Idén is tetszett, reméljük lesz jövőre is.

Ugrás a képgalériára

Fotó: Várnai Martin

.