Hirdetés

Annyi az önkéntes Győrújfaluban, hogy nem engednek be újabb csoportokat

2013.06.08

Elegendő az önkéntes Győrújfalun, így egyelőre nem engednek be újabb csoportokat az árvíz által leginkább veszélyeztetett szigetközi településre.

Hirdetés

Elegendő az önkéntes Győrújfalun, így egyelőre nem engednek be újabb csoportokat az árvíz által leginkább veszélyeztetett szigetközi településre - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton délután az MTI-vel.

    Dobos Viktória hadnagy közlése szerint emberből is, élelmiszerből is van elég helyben, ezért nem engednek be újabb segítőket a pénteken este kiürített, azóta lezárt másfél ezres településre.

    A szóvivő kiemelte: arra kérnek mindenkit, hogy mielőtt a gátakhoz indulna, jelentkezzen be a 96/529-539 vagy a 96/515-729 telefonszámok valamelyikén, vagy az igazgatóság honlapján; ott adataik mellett azt is rögzítik, mennyi ideig és milyen eszközökkel vonhatóak be a védekezésbe az önkéntesek. 

    Széles Sándor kormánymegbízott pár órával korábban azt közölte az MTI-vel: tartósan nyolcszázan dolgoznak a Mosoni-Duna-part legveszélyeztetettebb települése, Győrújfalu gátjain.

    "Tegnap este is nyolcszázan dolgoztak a gáton, ezt ma délelőttre is meg tudtuk szervezni, és már tudjuk, hogy este is ugyanez lesz a helyzet" - fogalmazott. Elmondta, abban bíznak, hogy kora délutánra beállhat a tetőzés ezen a folyószakaszon, ahol már most is lassul az Öreg-Duna által a Mosoni-ágba visszafelé tolt ár.