Száznyolcvan forinton rögzítik a svájci frank árfolyamát, az euróét pedig 250 forinton a lakáshitelek esetében.
Száznyolcvan forinton rögzítik a svájci frank árfolyamát, az euróét pedig 250 forinton a lakáshitelek esetében - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn.
Az úgynevezett árfolyamgátról szólva a kormányfő közölte: ez önkéntes lesz, azaz a hitelfelvevő dönti el, akar-e élni azzal a lehetőséggel, hogy rögzített árfolyamon kezdi el törleszteni a hitelét.
Aki igénybe veszi az árfolyamgátat, az a program megkezdését követően 2014. december 31-ig kiszámíthatóan, 180 forintos svájcifrank-árfolyamon tudja fizetni a részleteit - mondta.
Otthonvédelmi kamattámogatást vezet be a kormány, támogatni fogják azok hitelkamatát, akik kisebb lakásra váltanak, hogy elkerüljék a fizetési nehézségeket.
Ha valaki nagyobb lakásból kisebbe költözik, hogy törleszteni tudja adósságát, akkor a kisebb lakás megvásárlásához kamattámogatást kap legfeljebb öt éven keresztül. Ez a legkedvezőbb esetben elérheti az évi 3,5 százalékot is - tette hozzá.
Az euró árfolyamát 250 forinton, 100 japán jenét pedig 200 forinton rögzítik a devizaheitelesek megmentésére kidolgozott akciótervben. A svájci frank törlesztőárfolyama 180 forint lesz.
Megszűnik a lakás-árverezési moratórium, azonban a kormány és a bankszövetség olyan megállapodást kötött, amely egyszerre teszi lehetővé, hogy a jelzálogpiac beinduljon, élénküljön, ugyanakkor védelmet is kapjanak az érintett családok.
Orbán Viktor azt mondta: először csak a nagy értékű, nagy alapterületű lakások árverezésére lesz mód, a bankok pedig ígéretet tettek arra, hogy egy bizonyos kvótarendszer szabályai szerint árverezik majd a lakásokat.
Újra vehetnek fel euróban jelzáloghitelt azok, akik euróban kapják a fizetésüket és jövedelmük eléri a minimálbér 15-szörösét.