Átadták az új körmendi autóbusz-állomást

2012.02.15. 14:36

Vas megye első, úgynevezett intermodális közlekedési csomópontja.

Hivatalosan is átadták szerdán az új körmendi autóbusz-állomást, amely Vas megye első, úgynevezett intermodális közlekedési csomópontja, vagyis ahol teljesen összehangolják egymással az autóbuszos és a vasúti közlekedés rendjét és eszközeit.

A Győr-Sopron-Ebenfurt Vasúttársaság Zrt. és a Vasi Volán Zrt. konzorciumi megállapodást kötve indult a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program pályázatán, melyen 520 millió forintos támogatást nyert el közlekedési szolgáltatásainak összehangolására, egy közös intermodális rendszer kialakítására.

Ennek része a szerdán 137 millió forint értékű beruházással átadott autóbusz-állomás is, amelynek köszönhetően a körmendi vasútállomás közvetlen szomszédságában 4250 négyzetméteren 10 betonozott autóbuszállást alakítottak ki, 13 esőbeállóval, korszerű közvilágítással, számítógépes utastájékoztató rendszerrel és kiszolgáló létesítményekkel.

Az 520 millió forintos uniós támogatásnak köszönhetően a Vasi Volán Zrt. egy GPS alapú, valós idejű utastájékozatást lehetővé tevő informatikai rendszert alakít ki, Celldömölk és kistérségében új buszvárók épültek, illetve a meglévőket felújították, de a projekt fontos eleme az új körmendi autóbusz-állomás is - mondta Papp László, a Vasi Volán Zrt. vezérigazgatója.

A körmendi autóbusz-állomás áthelyezését követően, a körmendi vasútállomás földszintjének felújításával egy időben P+R parkolók is épülnek, egy új gyalogos felüljáró is elkészül - fűzte hozzá.

Körmenden egy olyan közlekedési csomópont kezdi meg a működését, ahol az utasok egyszerre kaphatnak információkat a Vasi Volán autóbusz-járatainak és a GYSEV vonatainak indulásáról, de Papp László szerint hamarosan eljöhet az idő is, amikor a két közlekedési cég szolgáltatásait egyetlen jegy megvásárlásával vehetik majd igénybe az utasok.

Dávid Ilona, a GYSEV elnök-vezérigazgatója az ünnepségen arról szólt: társaságuknak tavaly 250 ezerrel több utasa volt, mint a megelőző évben. Ez egyrészt vitathatatlanul az üzemanyag árak emelkedésének tudható be, de annak is, hogy igyekeztek jobb szolgáltatásokat nyújtani.

A jobb szolgáltatásnak szavai szerint egyaránt fontos alkotórésze a pontosság, és a gyorsaság, ebben pedig a éppen a Szombathely-Körmend-Szentgotthárd vonalon utazók érezhették tavaly a legnagyobb változást, hiszen 2011 ősze óta ezen a vonalon már 120 kilométeres óránkénti sebességgel közlekednek a vonatok, a diesel mozdonyokat villamos mozdonyok váltották fel, jelentősen rövidült a menetidő és emelkedett az utazás komfortja is - tette hozzá.

Az avatóünnepségen Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott, Bebes István (Fidesz) Körmend polgármestere, országgyűlési képviselő, Kovács Ferenc, (Fidesz) a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő, Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere, országgyűlési képviselő mondott köszöntőt, fejezte ki örömét a beruházás elkészülte és a közlekedési szolgáltatások színvonalának emelkedése miatt.

.