Átadták Bükön a felújított Kóczán-házat (képsorozattal)

2011.11.18. 19:47

Az épület a kisváros új központjának egyik érdekes épülete lesz. A szimbolikus eseményen jelen volt V. Németh Zsolt államtitkár is.

Bük, Kóczán ház

Az épület a kisváros új központjának egyik érdekes épülete lesz. A szimbolikus eseményen jelen volt V. Németh Zsolt államtitkár is.

Többek között téli hideg, meleg tea és forralt bor fogadta a pénteken a vendégeket, akik a felújított Kóczán-ház átadására érkeztek Bükre.

Bük, Kóczán ház

A ház a 19. század elején épült tömésfalú, zsúptetős épület, melynek állaga jelentősen leromlott az elmúlt évek során, és a műemlékileg védett épület teljesen kihasználatlan volt.

Bük, Kóczán ház

Kóczán Ferenc egykori cipészmester házát aztán a magyar államtól megkapta Bük, mivel örökösök nem jelentkeztek érte.

Bük, Kóczán ház

A város 2009-ben adta be a pályázatát, amivel több mint 11 millió forintot nyert a felújításra, ezt egészítette ki az önkormányzat még 8 millió forinttal.

Bük, Kóczán ház

A pénteki avatón Németh Sándor polgármester felelevenítette az egykori kézműves-épület és környezete történetét, hozzátéve, hogy a ház igazi hangulatát majd az adja meg, ha a környezetében, mintegy kontrasztként, megépül az új, modern városközpont.

Bük, Kóczán ház

V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár avatóbeszédében hangsúlyozta: nemcsak arról van szó, hogy a Kóczán-házzal ki szeretnék merevíteni a múlt egy adott pillanatát. A felújított házban három idősík, a múlt a jelen és a jövő találkozik, hiszen a házat a közösség ma veszi birtokba, de mint turisztikai látványosság már a jövőbe mutat.

Bük, Kóczán ház

Az avatóműsorban fellépett a Keltike népdalkör, a Répcementi Férfi kórus és a Pannon Cigányzenekar.

Bük, Kóczán ház

A ház a jövőben civil közösségeknek ad majd otthont, illetve tervezik a ház megnyitását a turisták számára is.

Bük, Kóczán ház

 

Bük, Kóczán ház

Bük, Kóczán ház

Bük, Kóczán ház

Bük, Kóczán ház

Bük, Kóczán ház

.