Az első boltok várhatóan karnevál körül nyitnak.
Szinte az egész városvezetőség megjelent csütörtök délelőtt azon a rövid ceremónián, melynek keretében hivatalosan is beüzemelték a Savaria mozi melletti árkádot.
Puskás Tivadar polgármester, Molnár Miklós és Lazáry Viktor alpolgármesterek mellett számos más, a városvezetéshez kapcsolódó személyiség is megjelent csütörtök délelőtt a Savaria mozi mellett, ahol az új árkád átadása zajlott.
Az öröm érthető, az árkád is kivételesen esztétikusra sikeredett, ennél jobban már csak annak örülnénk, ha egy ekkora volumenű beruházásból mondjuk hetente jutna egy.
Ezzel részint összefüggésben Puskás Tivadar ünnepi beszédében arról beszélt, hogy a város ilyen jellegű szépülése azért is öröm, mert nehéz helyzetben van a város és az ország.
A moziárkád az 1,4 milliárdos integrált városfejlesztési stratégia (IVS) projekt keretében újult meg, 60 millió forint értékben, részben önerőből, részben pályázati pénzekből.
Ennyi pénzből öt darab bolt és egy közösségi tér épült.
A nemzeti szín szalag átvágása után Németh Gábor, a Szova Zrt. vezérigazgatója lapunk kérdésére elmondta: azért csak most került sor az átadásra, mert meg kellett várni, amíg a hatóságok kiadják a használatba vételi engedélyt, ez Magyarországon 30-60 nap.
A boltokra van érdeklődés, ami azért jó, mert megtérül a beruházás. Várhatóan heteken belül beköltözik az első bérlő. Egy üzletre már szerződés van, és további háromra szándéknyilatkozat futott be. A tényleges kereskedelmi tevékenység várhatóan augusztus közepe, vége felé indulhat el.
Mivel csak néhány lépésre voltunk az Kőszegi utca túloldalán, szintén az IV -keretében, Szova-beruházásként épülő épületsortól, azokról is kérdeztük a vezérigazgatót.
Ezek szerint ott is minden terv szerint halad, a helyiségekben irodák, rendelők, kereskedelmi egységek kapnak majd helyet. A várható befejezési október, november.
A Kőszegi utca másik oldala
Ami a Kőszegi utca 9. szám alatti épülettel kapcsolatos kérdésünket illeti, azt Németh Gábor a „költői” jelzővel illette. A ház – amely láthatóan düledezik, és esztétikailag érdekes módon ékelődik az új épületek közé – osztatlan közös magántulajdon. Pikantériája, hogy műemléki védettség alatt van, így minden módosításhoz műemlékvédelmi engedély kell. A tulajdonosok szerették volna vagy a városnak, vagy a Szovának eladni az ingatlant, de az üzlet nem jött össze, így nem került be az IVS-be.
Kőszegi utca 9.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a műemlékvédelmi hatóság drasztikusan előírta a felújítási munkákat, a tulajdonosok így lépéskényszerben vannak, de nincsenek forrásaik.
„Valahogy persze meg fog oldódni” – zárta a beszélgetést egy optimista kicsengéssel a vezérigazgató.